Hónap: 2026. február

Mindannyian követünk el hibákat, hozunk rossz döntéseket. Személyek, országok egyaránt. A hibáknak következményei vannak. Megfizetjük értük a tanulópénzt. Nem örülünk neki, hogy le kell pengetnünk. Pedig lehet, hogy mégis nyertünk valamit: tapasztalatot, ami később hasznunkra lehet. Személyekként és a nemzet tagjaiként egyaránt.

A tapasztalat jó tanítómester, de csak ha emlékszünk rá. Vannak történeti tapasztalataink, amelyeket talán még nem felejtettünk el. Például Oroszországgal kapcsolatban. A cári hadsereg 1849-ben leverte a szabadságharcunkat. Ám az akkori orosz katonák nem bántották a civil lakosságot, dolguk végeztével hazamentek. A szovjet hadsereg 1945-ben már ölt, erőszakolt, elhurcolt. Az 1956-os forradalom leverése pedig nemzedékek életére hatott ki. A Szovjetunió megtanította politikai vezetőinket az elnyomás módszereire. Elvette a szabadság és a jövő reményét, cserébe kaptunk megtorlást, cenzúrát és vasfüggönyt. Vajon emlékszünk-e minderre, amikor kormányunk nem Európához, hanem Oroszországhoz köti a jövőnket?

Tanulhatunk mások tapasztalataiból is. Megkérdezhetjük, vajon Ukrajna miért áll ellen már negyedik éve az orosz megszállásnak? Finnország, Lengyelország és a balti államok miért készülnek erőltetett iramban a védekezésre? Vagy nézzünk az Orosz Föderációra. Milyen államfő és kormány az, amely nem tanul, hanem megszakítás nélkül működteti a halál gépezetét az ukrán fronton? A technológia, a ritmus ugyanaz. Mára több mint egymillió fiatal és középkorú férfi veszett oda vagy nyomorodott meg végleg, és nincs jele annak, hogy megállnak. Milyen hadsereg az, amely a civil lakosságot támadja, hogy térdre kényszerítsen egy országot, amely nem hódol be?

A tragédiákból is lehet tanulni. Ukrajna nem bánhat ilyen bőkezűen a polgáraival. Ők tudják, kivel állnak szemben, és mi történik, ha veszítenek. Használniuk kellett az eszüket és a szakértelmüket. A háború minden napján, minden ballépésből tanultak valamit. Forradalmasították a haditechnikát. Szövetségeseket kerestek, és el tudták nekik mondani, mit várhat a világ a mai Oroszországtól. A leginkább elkötelezett szövetségesek határosak Oroszországgal vagy Ukrajnával. Magyarország nincs köztük. A mi kormányunk Oroszországot választotta. Nem teszi fel a kérdést, hogy miért küldenek négy éve oroszokat a húsdarálóba. És mi lehet az az erő, ami még mindig szabadon tartja Ukrajnát? Ugyanez az erő bennünk is megvolt, megvan, és még mindig élhetünk vele. Ukrajna a sorstársunk, akit a magyar kormány elárult, mielőtt még barátok lehettünk volna. Mert ami kormányunk a támadó felet választotta. Bebizonyította, hogy nemzetünk történelmi tapasztalataiból nem tanul. Azt pedig nem engedi, hogy a nemzet emlékezzen arra, amit egyszer már megtanult. Minden kormánycsatorna ontja a ferdítéseket és a hazugságokat. Senki sem kéri tőlünk, hogy „meghaljunk Ukrajnáért”. Az elemi tisztesség azt kéri, hogy úgy segítsünk, ahogy tudunk, vagy legalább ne tegyünk nekik keresztbe. Kormányunk azt gondolja, hogy amiről nem tudunk, az nem létezik. Hogy hamis ellenségkép állításával át tudják írni a józan ész és az erkölcs szabályait. Vajon jól gondolják? Reméljük, nagyot tévednek. Mi nem leszünk orosz gyarmat.

[Baltazár Györgyi]

2022 februárjában a világ legnagyobb országának hadereje megindult Ukrajna ellen!

Oroszország területe több mint 17 millió km², lakossága 144 millió fő, éves GDP-je 2021-ben közel 1,8 billió USD. Ukrajna ezzel szemben mindössze 603 ezer km², 41 millió lakossal és 200 milliárd USD körüli gazdasági teljesítménnyel.

Az arányok alapján jelentős Oroszország túlereje. 28-szoros területi, 3,5-szeres lakossági, és sokszoros katonai-gazdasági a különbség. Papíron tehát egyetlen kimenetel tűnt valószínűnek: a hatalmas, olajból és gázeladásokból harácsoló birodalom villámgyors győzelme a szomszédos, kisebb ország felett.

Putyin háromnapos „különleges katonai műveletet” tervezett, amely néhány nap alatt térdre kényszeríti Kijevet. Ebből lett négy év, több százezer halottal, milliók menekülésével, városok rommá válásával. A „villámháború” helyett elhúzódó, kimerítő háború alakult ki, amelyben a túlerő nyers ereje újra és újra falba ütközött: egy elszánt nép honvédelmébe. Ukrajna háborúja honvédő háború. Saját területét, függetlenségét, otthonait és embereit védi!

Az orosz hadsereg a nyers erőre és a mennyiségre épített — többszörös katonai fölénnyel, logisztikai és stratégiai tervezés nélkül. Elemzések szerint egyes frontokon hét-nyolc orosz katona is jutott egy ukrán védőre, mégsem sikerült áttörniük a morális és technológiai falat. Mert a kis ország hatékonyan harcol: drónokkal, műholdas felderítéssel, gyors mozgású egységekkel és a Nyugat által biztosított precíziós fegyverekkel. Az ukrán védekezés alapjává az innováció vált, a katonák a földhöz és a néphez kötött akaratból merítettek erőt. Egyre nyilvánvalóbb, hogy ez a háború már nem pusztán területi, hanem civilizációs mérkőzés: a múlt és a jövő, az önkény és a szabadság, a megfélemlítés és az önrendelkezés között.

A legendás Tél Tábornok – az orosz történelem egykori szövetségese – pedig nem hozta meg a Putyin által megkövetelt győzelmet. Mert háborúzás szabályait már nem a tankok, hanem a drónok írják. Ukrajna az olcsó, tömegesen gyártott drónokkal, robot-csónakokkal és műholdas kapcsolattal új hadviselési korszakot nyitott. Egy több millió dolláros harckocsit néhány ezer dolláros eszközzel lehet megsemmisíteni. Az orosz hadsereg is kénytelen követni ezt az innovációs versenyt levegőben, vízen és szárazföldön egyaránt. A hagyományos fegyverrendszerekre építő NATO ma inkább tanulja, mint diktálja a tempót. A kommunikációs és információs hálózatok – köztük a műholdas rendszerek (StarLink) – kiesése pedig azonnal megmutatta Oroszországnak: a XXI. századi háború kulcsa már nem csak a lőszer, hanem az adat és az információs kapcsolat.

[Resti Kornél]

„Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért.
Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.
Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből
S a szellemharcok tiszta sugaránál
Olyan magasra tettük, mint lehet,
Mondhatjuk, térvén őseink porához:
Köszönjük élet! áldomásidat,
Ez jó mulatság, férfi munka volt!”

Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban (1834)

Van egy régi, kemény, de örök érvényű igazság: Egy nemzet felelős a sorsáért! Ez nem hangzatos mondás, hanem életparancs.

A szabadság nem születik puszta akaratból – a szabadságért tenni kell!

Tennünk kell, hogy a gyermekeinknek és unokáinknak legyen jövőjük ebben az országban. Nem kell hozzá hegyeket megmozgatni, elég, ha naponta egy kicsit cselekszünk. Ha beszélgetünk, ha elmondjuk az igazat, ha továbbadjuk a valós híreket, ha nem hagyjuk, hogy a hazugság uralja a közbeszédet!

A haza nem valaki másé – a HAZA A MIÉNK, a haza mi vagyunk (a grund mi vagyunk). És rajtunk múlik, hogy megőrizzük-e szabadnak, tisztességesnek, emberinek. Ha közönyben maradunk, mások döntenek helyettünk! Ha dolgozunk a közjóért, mi döntünk a jövőnkről!

Elég körülnézni kelet felé: Oroszországban már látszik, hová vezet a hallgatás és a félelem. A hatalom a nép feje fölött dönt, a szabadság helyét propaganda és függőség vette át, miközben Kína lassan átveszi az ország gazdasági irányítását.

A 2026-os választás nem egyszerű politikai esemény. Sorsdöntő pillanat Magyarország számára. Nem pártról, nem vezetőkről, hanem a haza jövőjéről van szó! Most dől el, hogy lesz-e még olyan ország, ahol a munka, a tudás és az igazság számít. Hogy megmaradunk-e nemzetként Európa szívében, vagy a hatalom játékszere leszünk és elmerülünk a közöny mocsarában!

A szavazatod kevés – de a munkád száz szavazatot érhet! Beszélj, győzz meg, cselekedj!

A haza számít rád!

[Resti Kornél]

Egy ország gazdasága nagyrészt azon múlik, hogy érkezik-e bele pénz, befektetés és munka.

Ha kevesebb pénz áramlik be, a gazdaság lassulni kezd. Ilyenkor a nemzeti pénz gyengülhet, az import drágább lesz, és emelkednek az árak. A bérek általában nem tudnak ilyen gyorsan emelkedni, ezért az emberek egyre kevesebbet tudnak vásárolni a jövedelmükből.

Az államnak is kevesebb forrása marad, ezért a közszolgáltatások színvonala romolhat. Ez a folyamat sok ember számára gyors és érezhető elszegényedést jelent. Nem kell hozzá államcsőd. Elég, ha lassan elfogy a pénz körülöttünk.

[Resti Kornél]

A SAMSUNG CSAK EGY KÖZÜLÜK

Mi történik ha mérgező anyagok kerülnek a környezetbe?

Az akkumulátorgyártás során savak, oldószerek és nehézfémek kerülhetnek a levegőbe, a vízbe és a talajba. Ezek az anyagok nem tűnnek el. Belélegezzük őket, megisszuk őket, vagy a földben maradnak és azt mérgezik.

Mi történik az emberrel?

A vegyi anyagok irritálhatják a légutakat, károsíthatják az idegrendszert, és hosszú távon súlyos betegségek kockázatát növelhetik. A hatás gyakran nem azonnal jelentkezik, hanem hosszú évek múlva.

Mi történik a természettel?

A savak tönkreteszik a talaj élővilágát. A nehézfémek felhalmozódnak,
a szennyezés bekerül a vízbe és az élelmiszerláncba. A károsodás hosszú időre szól.

És mi a helyzet az elhasznált akkumulátorokkal?

Nem lehet őket elásni, kidobni vagy elégetni. Mérgező hulladék, különleges kezelést igényel. Ez a gyártó kötelessége és költsége. Nyilván spórolni fog rajta!

AZ AKKUMULÁTOR ENERGIÁT AD, DE A KOCKÁZATOT A KÖRNYEZET VISELI!

[Baltazár György]

⟵ NYITÓLAP

(tragikomédia 1 felvonásban)

A családi asztalnál hogyan válik napjainkban a politika beszélgetés tárgyává?

(Történik Észak-Bácskában napjainkban. A szereplők fiktívek, a párbeszédek egy elképzelt családi helyzetet jelenítenek meg. Az elhangzó állítások a szereplők véleményét tükrözik.)

Szereplők:

Csillics Sándor: Nagyapus

Csilicsné, Jolán: Nagyanyus

Csillics Róbert : unoka

A nagyapa idéz: „Orbán Viktor azt mondta: beszéljenek a gyerekeikkel a választásról.”

Ezután természetes mozdulattal fordul az unokához. Ugye te is jössz nagyapáddal szavazni a Fideszre?

Az unoka higgadtan válaszol. Megyek Nagyapus. De nem a Fideszre fogok szavazni!

Nagyapa (pátosszal): Hát ki a viharra fogsz szavazni? Csak nem arra a „nőverő” Magyar Péterre?

(Így működik a közélet, ha nem vita, hanem visszhang. A nagyapa nem rosszindulatú. Amit mond, azt hallotta, és amit sokszor hallott, azt ismétli!)

Nagyanyus (súgva): Robikám, ne húzd fel a nagyapádat mert felmegy a cukra és egy hétig jajveszékel nekem! Rohangálhat Ábrahám doktorhoz naponta!

Unoka (mosolyogva): Nagyapus, te egész nap a tévét bámulod. Mondd el nekem, az elmúlt 16 évben milyen tartós eredményt ért el a Fidesz?

Nagyapa (hévvel): „Teljesítettük, amit megígértünk!” Így mondják! Az Orbán kormány 16 évig teljesítette a választási ígéreteit, és „biztonságot adott” a választóiknak!

Unoka (tényszerűen): Forrásaim szerint a Fidesz 2010-ben írt utoljára választási programot ígéretekkel! Azóta semmit sem ígért és mindent elvett!

Nagyapa (erősebb hangon): Az Uniós pénzek „hazahozatala” és felhasználása. Az neked smafu?

Unoka (még higgadtabban): Az Unióba 2004. 05. 01-én léptünk be a Medgyesi kormány alatt! Onnantól járt nekünk a támogatás. Orbán ott sem volt a tárgyalásokon, ő csak a markát tartotta később!

Nagyapa (éles hangon): És a sok gazdasági intézkedés? A rezsicsökkentés, adócsökkentések, családi adókedvezmények, különböző gazdasági ösztönzők? Ezek hozták létre nálunk az „erős, stabil gazdaságot”!

Nagyanyus (csítító hangon): Sanyi ne hergeld fel magad, mert a cukrod sínyli meg!

Unoka (határozottan): Nagyapus, ezt nem mondod komolyan! Hol élsz? Tudod mennyi volt a benzin ára 2010-ben? Vagy az euró árfolyama? Megmondom: a benzin 320–350 Ft literenként, az euró árfolyama 280–320 Ft volt. Tudod most mennyi? 565–570 Ft egy liter benzin, és 380–390 Ft az euró. A 10 belépő ország közül 3-ban nem lett euró. Nálunk, a lengyeleknél, és a cseheknél! Nekik viszont bivalyerős lett a gazdaságuk az elmúlt időben. A miénk, mióta Brüsszel elzárta a pénzcsapot, hanyatlásnak indul.

Nagyapa (bosszankodva): Na és a migráció elleni védekezés? A határkerítés felépítése és a migránsok „bejövetelének megakadályozása”?

Unoka (emlékezve): Én ott voltam amikor a Keletit elözönlötték! Egyik sem akart nálunk maradni! Sosem voltunk célország! A legatyásodott Magyarországra ki jönne élni, amikor mi is kivándorlunk? Ez egy hamis ellenségkép, amit még mindig beszoptok. Ez amivel a kormány eltereli a figyelmet a valós problémákról!

Nagyapa (bátortalanul): Na és a családpolitikai intézkedések? A gyermekek erős védelme? A családi támogatások, 14. havi nyugdíj meghirdetése, lakás- és otthonteremtési programok?

Unoka (higgadtan): A 14. havi nyugdíj mézesmadzag. A szavazatodért kapod. És a többi is csali! Ha megnyerik, elvehetik a 13. havival együtt! Emlékszel mennyiszer ígérték? Hány éven keresztül ígérték a 13. havit? Mikor kaptál először teljes 13. havit? 2022-ben! Bizony 4 éve! 12 évig ígéretért adtad a szavazatod!

Nagyapa (fogyó lélegzettel): Na és a gyermekek védelme? A kormányunk megvédi a rászoruló gyermekeket a nélkülözéstől?

Unoka (felszólítón): A gyerekekről csak annyit hogy hosszú út vezet Dévától Bicskén át a Szőlő utcáig! Nézz csak utána a Civil Kurázsi 4. számában! Talán ha nem az állami maszlaggal tömnéd a fejed, hanem olvasnád a helyi újságot, legalább megtanulnál kérdezni!

Nagyapus (kiabálva) : „Aki nem minket választ, Brüsszelt választja!” Csak mi védjük meg Magyarország „szuverenitását” az EU-val és a világgal szemben. Na és Magyar Péter Brüsszel embere!

Nagyanyus (kiabálva): Sanyi az én konyhámban csak én kiabálhatok!

Unoka (higgadtan): Orbán Viktor meg Moszkva embere! És létrehozta a Szuverenitásvédelmi Hivatalt! Egy olyan intézmény, amely az állami szuverenitást a szavazó polgár szuverenitásával szemben védi! Gondolkodj el rajta Nagyapus!

Nagyapus (halkabban): De mi „nem sodortuk bele az országot a háborúba” és a magyar utat a „béke útjaként” tartják számon világszerte!

Unoka (mosolyogva): Brávó Nagyapus, megtanultad a Nagy Testvér (Orwell – 1984) jelszavait: „A HÁBORÚ: BÉKE”, „A SZABADSÁG: SZOLGASÁG”, „A TUDATLANSÁG: ERŐ”.

Nagyapus (kifulladva): Orbán Viktor „világraszóló politikus”, aki a nemzeti érdekeket nemzetközi porondon is képviseli!

Unoka (meglódulva): Meglehet, de itthon kinek az érdekeit képviseli? Hova tűnt 20 év alatt az EU-ból beáramló 40.000 milliárd forint? Mennyi jutott ebből a kormányhoz közelálló körnek? Ki ad erre választ? Mészáros Lőrincz, Tiborc István nevét talán ismered! És ez a jéghegy csúcsa! Na és a Matolcsy ügy?

Nagyapus (elhaló hangon): Na de!

Unoka (lendülettel): Drága Nagyapus! Etnográfus vagyok, ebből doktoráltam, és egy multinál dolgozom, a nyelvtudásomból élek. Nem benyomások alapján beszélek így, hanem adatok és tapasztalatok alapján.

A gazdaság állapota nem attól javul, hogy fennen hirdetik! Az államadósság tartósan magas! Az ország külső forrásokra szorul, növekedés négy éve nincs amióta elapadtak az Uniós források. Eközben az infláció éveken át megette a béreket!

Nagyanyus (tátott szájjal csodálja az unokáját)

Unoka (lendületesebben): Az oktatás alulfinanszírozott, pedagógushiány van, a rendszer egyre kevésbé képes az esélyegyenlőséget biztosítani.

Az egészségügyben várólisták, szakemberhiány és durva területi különbségek vannak.

Nagyanyus (dühösen): A fene a pofájukba, még egy évet kell várnom a csípőprotézisre!

Unoka (higgadt erővel): Az állami gondozottak helyzete régóta alulkezelt, a rendszer zárt és túlterhelt.

Az önkormányzatok forráshiányosak, a mozgásterük beszűkült, a kistelepülések nagy része leszakadóban van.

Az elvándorlás nem állt meg: főleg fiatal, képzett emberek mennek el. És közben az ország kettészakad: vannak, akik visszamondják a központi propagandát, és vannak, akik próbálnak kérdezni, értelmezni, eligazodni. A kettő között egyre kevesebb a közös nyelv, a barátságos szó.

Nagyapus, Nagyanyus (megrettenve): Jaj…

Unoka (szeretettel): Nézd, Nagyapus, ez a választás szerintem sorsdöntő az ország számára! Ha ismét a Fidesz nyer, olyan tömegű elvándorlás következik be, hogy egy egész generáció tűnik el. A sok felvett hitelt nem lesz, aki visszafizesse. Előbb-utóbb megadóztatják a nyugdíjakat is, vagy egyszerűen elveszik. De addigra én már Ausztriában élek és dolgozom, és majd küldök neked krumplit Garmisch-Partenkirchenből.

⟵ NYITÓLAP

⟵ NYITÓLAP

A kaposvári polgármester akciójának margójára.

A parlamenti választásokhoz közeledve minden a két esélyes miniszterelnök személyére és ígéreteire összpontosul.

A gyerekeink, a nyugdíjunk, a háború és béke, a pedagógus és nevelőszülői bérek, a kenyér ára. Mintha minden a befutó párt és vezére döntésén múlna. Egy ilyen országban, ahol minden egy kézben fut össze, ez sajnos így is van.

Az emberek ahhoz szoktak hozzá, hogy mindent fentről, a vezér „segítségétől” várjanak, miközben ha helyben körülnéznének, kiderülne, hogy közérzetüket, életminőségüket a helyi körülmények nagyban befolyásolják.

Hogy van-e busz, vagy elég sűrű-e a járat, hogy ázunk-e a buszmegállóban, ha várni kell, ha nem veszi fel a háziorvos a telefont, vagy egyszerűen nincsen, ha a gyerekeinek csapnivaló ebédet tálalnak az óvodában, iskolában. Ha ritkulnak a színházi előadások, ha nincs fűtés a közösségi házban, ha homályos a közvilágítás stb.

Az emberek helyi jóllétéről az önkormányzatok gondoskodnának, ha tudnának. Csakhogy nem tudnak, nagyon sok korábban helyi feladatot államosítottak, az oktatásért, egészségügyért felelős az a konkrét emberként nem megnevezhető „állam”, messze-messze tőlünk a járási hivatalban, de leginkább a TV-kamerák előtt nyilatkozó valamelyik államtitkár.

Pedig választottunk polgármestert, képviselőket, összefuthatunk velük az utcán, kérdezhetjük őket a közmeghallgatáson, fogadóórákon. Ők elszámoltathatók lennének, csak hát se pénzük, se felhatalmazásuk, csak felfelé mutogathatnak.

És mintha a tehetetlenség okán nem éreznének már felelősséget a helyi ügyekért, jobb a hatalomhoz dörgölőzni, mint szolidárisnak lenni a választóikkal.

Kaposvár polgármestere az összes helyi önkormányzathoz fordult a Tisza állítólagos adóemelési, az önkormányzatokat elnyomorító terveivel szembeni fellépésre buzdítva őket.

Abban igaza van Szita Károlynak, hogy a parlamenti választások tétje az is, hogy az önkormányzatok tehetnek-e majd valamit az emberekért. Vagy továbbra is a lakáj szerepébe kényszerítve kuncsorognak a „központnak”.

De a választóknak is mérgelnie kell, a 14. havi nyugdíj, és a bukszákban forintokban esetleg majd megszámolható csalóka ígéretek mellett szeretnék-e, hogy újra beleszólhassanak a helyi ügyekbe? Akarják-e, hogy a polgármestereknek fontosabb legyen a helyi társadalom támogatása, a helyi jóllétért való elkötelezettség és erőfeszítések, mint a központi kormányzat kegye?

Nem a Tiszától kell félteni a helyi autonómiát, hanem attól a kormánytól, amelyik módszeresen kivéreztette a helyi önkormányzatokat. Minden falu, város sokat fizetett a centralizációért, csak vegyük sorra a romló közszolgáltatásokat, az utakon szaporodó kátyúkat.

Orbán Viktor is megszólította a polgármestereket nemrég, azzal

érvelve, hogy ha helyben nincs segítség, akkor nem győznek. Cinikus kérés ez attól, aki tudatosan kivéreztette az önkormányzatokat. Minden falu, város sokat fizetett a centrali-zációért, csak vegyük sorra a romló közszolgáltatásokat, az utakon szaporodó kátyúkat.

Oszd meg és uralkodj!

A kormány és Budapest, vagy a város és a vidék harca?

A napi hírek jobboldalon és a független médiában is hangosak Budapest válságától. A főpolgármester a városnak járó iparűzési adó drasztikus elvonását, a város közszolgáltatásainak ellehetetlenülését, míg a kormány a fővárosi vezetés alkalmatlanságát, és a vidékkel szembeni szolidaritás hiányát harsogja. A vidékiek, a finanszírozáshoz nem értő laikusok kapkodják a fejüket a röpködő milliárdokról.

A fővárosi közlekedés megbénulásától tartva megnyugodnak, hogy Orbán Viktor kijelentette, ha Karácsony Gergely nem lesz képes rá, majd ő kifizeti a béreket, és punktum.

A vita felvet jogállami kérdéseket, amibe már a bíróság is beszállt, és persze az is tény, hogy a szegényebb, saját adóbevétellel nem rendelkező településeken is meg kell oldani az ott nélkülözhetetlen közszolgáltatásokat.

Örök dilemma, mennyi pénzt szánjunk a helyi működtetésre és fejlesztésekre, és az is, hogyan osszuk el, és újra a térben egyenlőtlenül megtermelődő jövedelmeket a térségek, települések között. Kérdés az, ha megvonjuk a forrásokat a fejlettektől, nagyobbaktól, lesz-e ebből fejlődés máshol?

A rendszerszintű korrupció, a gazdagoknak kedvező gazdaság és társadalompolitika bizalmatlanságot táplál, hogy a fővárostól elvont pénz végül is hol landol?

Az igazságos, nagyvonalú kormány és a tehetetlen és önző főváros közötti ellentétet hangoztatni az oszd meg és uralkodj eszköze, kommunikációs mestermunka, sok faluban, kisvárosban érezhetik úgy, hogy a kormány Budapesttel szemben őket védi. A manipulált információk, a nyílt párbeszéd hiánya ellenséggé teszi a fővárost, nagyvárost és a vidéket, mi több pártpolitikai szimpátiát táplál, a Fidesz még mindig a kistelepüléseken népszerűbb, miközben éppen az itt élők a legnagyobb vesztesei az elmúlt tizenöt év igazságtalan és egyben pazarló fejlesztés-politikájának.

A fővárosnak, nagyvárosnak és a vidéknek sokkal több a közös érdeke, mint ami látszólag elválasztja. Jó lenne, ha ezt minél többen felismernék!

[Pálné Kovács Ilona]

⟵ NYITÓLAP