Fejvadászat

Üzletpolitikai bábjáték

Szereplők:
A DISZNÓFÜLŰ NAGYÚR

VENYIGE JÁGÓ tiszteletes a Kirájágó mellékéről

Szín: Iroda. Elegáns logó – S.O.F.Ő.R. – a falon, valamint a polcokon sorakozó praktikus ajándéktárgyakon – úgymint maszkok és álarcok, méregfiolák, gáncsok, csapdák. VENYIGE az íróasztalnál ül, szemben az ajtóval. Egyik kezében tükör, a másikban manikűrolló. Az orrszőrét nyírja különös gonddal. Az asztalon imamalom, önműködőre állítva. Nyílik az ajtó, betoppan a DISZNÓFÜLŰ és meglepett arcot vág.

DISZNÓFÜLŰ: Bátyám, te itt? Jó helyen járok?

VENYIGE: Ez itt a Sötét Oldalszalonna Fejvadász és Őrző-Védő KFT. Én vagyok a társaság közép-kelet európai ügynöke.

Olvass tovább

Gulyás orbánizmus

Vásári bábjáték felnőtteknek

Szereplők:

A DISZNÓFÜLŰ NAGYÚR Felcsútról

VENYIGE JÁGÓ TISZTELETES a Kirájágó mellékéről

Színhely: Egy meg nem nevezett uradalom a Kárpát-medencében

DISZNÓFÜLŰ: Bátyám. Beszélnünk kell.

VENYIGE: Kerülj beljebb, de fogd rövidre. Randim van.

DISZNÓFÜLŰ: Aggódom, bátyám. Köröznek a keselyűk. Minden nap látom őket. És unom magam. Elvitték a játékaimat és átalakították a kedvenc játszóteremet. Már nem járok oda.

Olvass tovább

A rendelkező állam

A rendelkező állam orbáni változata

Ernst Fraenkel A kettős állam (1941) című műve nem egyszerűen a diktatúrát írja le, hanem annak egy sajátos hatalmi szerkezetét. Megmutatja, hogy az önkény nem mindig a jogrend nyílt felszámolásával kezdődik. Éppen ellenkezőleg: a törvények, hivatalok, bíróságok, hatóságok és eljárások formálisan tovább működnek, miközben bizonyos politikailag érzékeny területeken a jog alárendelődik a hatalmi akaratnak.

Olvass tovább

Színdarab a rendszerváltás idejéből

Örömmel tudatjuk veletek, hogy a 2026. február 12-én megjelent Generációk választás előtt, a 2026. április 2-án megjelent Joli néni álma, valamint a 2026. április 30-án megjelent Sanyi bácsi látomása című egyfelvonásos politikai pamfletjeinkből elkészült egy háromfelvonásos színdarab.

Olvass tovább

Rendszerváltás a Bácskában – III. felvonás

1. szín

(Helyszín: Csillicsék konyhája. Reggel. A rádió halkan szól. Joli pakol, kávét főz.)

Joli (a rádióra figyel, halkan): Jó reggelt, Sanyi, felébredtél?

Sanyi (morgósan): Fel, fel. Mi lett a vége? Mondták már? Én elaludtam a Bálna után.

Joli (nem néz rá, kávét tesz elé): Nem merem mondani. (kis szünet) Féltelek.

Sanyi (ingerülten): Ne félts te engem! Bírom én. Na, halljam!

Joli (alig hallhatóan): Kétharmad … a Tiszának.

Olvass tovább

Rendszerváltás a Bácskában

Tragikomédia három felvonásban

I. felvonás

Csillicsék konyhája

(Vasárnap délelőtt. Csillicsék konyhája. A tűzhelyen ebéd rotyog. Joli néni sürög-forog, főz, közben mindent hall, mindent tud, és mindentől fél, ami Sanyi vércukrát, vérnyomását vagy politikai meggyőződését érinti. Sanyi az asztalnál ül, előtte újság, de inkább a tévé hangjára figyel. Robi a tabletjét nyomkodja. Három ember egy konyhában.)

A tévé hangja: …a miniszterelnök szerint minden magyar családban beszélni kell a választás tétjéről…

Sanyi: (nagy hanggal)Na! Hallottátok? Orbán Viktor is megmondta. Beszélni kell a gyerekekkel a választásról.

Joli: (oda sem nézve)Akkor beszélj, Sanyi. De ne ordíts, mert odaég a pörkölt.

Sanyi: (az unokához fordul) Robikám. Ugye te is jössz nagyapáddal szavazni a Fideszre?

Robi: (bólogat, de nem néz fel)Megyek, Nagyapus. Megyek. De nem a Fideszre fogok szavazni.

Sanyi: (meghökkenve)Hogyhogy? Hát ki a viharra szavazol? Csak nem arra a “nőverőre”?

Robi: (felnéz) Nagyapus, látod, ez gyors volt. Még ki se mondtam semmit, és a tévé már válaszolt is helyetted.

Sanyi (szemöldökét felvonva): Nem a tévé válaszolt. Én válaszoltam.

Joli: (kavar)Sanyi, én ismerem a te hangodat. Ez most félig te voltál, félig a tegnap esti Hajdú riport a bűnbánó Magdolnával.

Sanyi:(száját elhúzva)Joli, ne szellemeskedjél, mert kifut a leves!

Joli: (úgy kever, hogy rázkódik bele)A levesre én vigyázok, te a szádra ügyelj Sanyi.

Robi: (szeretettel néz)Nagyanyus, ez már majdnem elemzés.

Joli: (legyintve)Én csak főzök. De közben hallok és beszélek. És gondolkodom is néha Sanyi!

Sanyi: (most ő legyint Jolira)Orbán Viktor világosan megmondta: aki nem velünk van, az Brüsszellel van.

Robi: (félmosoly)Engem jobban érdekel te mit mondasz, Nagyapus?

Sanyi: (bizonytalanabbul)Én is ezt mondom.

Robi: (homlokát ráncolva)Jó, csak kérdeztem, hogy van-e saját véleményed is. Vagy a TV igazságát hirdeted?

Sanyi: (bosszúsan) Ne gúnyolódj! Én középiskolát végeztem, könyvelő voltam negyvenöt évig. Tudom, mi az, amikor valami stimmel.

Robi: (mosollyal)Pont ezért kérdezem. Te tanítottad nekem, hogy a számlát nem bemondásra fizetjük. Kézbe fogjuk! És megnézzük a dátumot, pecsétet, összeget, aláírást. Most meg bemondásra elhiszed, hogy aki kérdez, az hazaáruló.

Sanyi: (méltatlankodva)Nem bemondásra! Tegnap a tévében is elmondták. Három szakértő elemzésével.

Robi: (legyint)A három szakértőből az egyik mindig ugyanaz, csak másik zakóban.

Joli: (élénken) Ezt én is észrevettem. A múltkor még családvédelmi szakértő volt, tegnap meg külpolitikai. Ha így halad, húsvétra nőgyógyász is lehet.

Sanyi: (mérgesen) Joli!

Joli: (játssza az ártatlant) Mi van? Én csak követem a szakmai előmenetelét. Már írtam is neki mottót: Ahol Huth, ott nincsen hit!

Robi: (szelíden) Nagyapus, az nem érv, hogy „a tévében mondták”. A tévében mosóport is mondanak.

Sanyi: (méltatlankodva) De a miniszterelnök úr nem mosópor!

Joli: (kacag és kavar) Pedig fehérít rendesen. Ami tegnap fekete volt, mára rendszerint hófehér.

Robi: (vidáman)Nagyanyus, ezt feljegyzem.

Sanyi: (morogva) Ti csak viccelődjetek! Közben Brüsszel elveszi a szuverenitásunkat.

Robi: (oktatva) Nagyapus, a szuverenitást nem attól kell félteni, aki pénzt adott évekig. Én attól féltem a szuverenitásomat, aki viszi a pénzemet.

Sanyi: (felemelt orral) A Kossuthon is mondták reggel, hogy Brüsszel háborúba akar sodorni minket.

Robi: (felemeli egyik szemöldökét) És te mitől félsz jobban? Brüsszeltől, vagy attól, hogy egyszer kiderül: tizenhat évig ki vitte el az ország pénzét?

(Csend. Joli megáll a kavarással. Sanyi nem válaszol azonnal.)

Sanyi: (bizonytalanul)A pénz… az más kérdés. Az uniós pénzeket hazahozták.

Robi: (élénken) Hazahozták, igen. Csak nem került belőle hozzánk egy peták se.

Joli: (mérgesen) Te Sanyi mennyit láttál abból? Hozzánk biztos nem került. Még a spájzban se találom.

Sanyi: (váll vonogatva) Azért épült ez-az!

Robi: (lecsapja a magas labdát) Persze. És te pontosan tudod, hogy kinek és hogyan. Hiszen te könyvelted.

Sanyi: (morogva)Te mindig csak a rosszat látod!

Robi: Nem. Én a mérleget nézem. Tartozik: az ország. Követel: a család és a haveri kör.

Joli: (csitítón)Sanyi, ezt érted, ez a te nyelved. Tartozik-követel. Csak most valahogy mindig mi tartozunk, és mindig ők követelnek.

Sanyi: (dörmögve) Jó, jó, de legalább a családokat támogatják. A tévében tegnap is mondták – ez a kormány családbarát.

Robi: (határozottan)A családbarátság nem az, hogy adnak hitelt, aztán az unokád fizeti vissza kamatostul.

Joli: (elgondolkodva) Nekem az a családbarát, aki ebédre átjön, nem az, aki plakátról mosolyog.

Sanyi: (felvillanyozva)A 14. havi nyugdíjat is megígérték!

Robi: (mosolyogva)Nagyapus, mikor kaptad meg először a teljes 13. havit?

Sanyi: (mélázva) Hát… nem olyan régen.

Robi: (bólogat)Látod. Tizenkét évig ígéretért adtad a szavazatod. Most már az ígéret kamatosan jár? Nagyon kell a szavazatod.

Joli: (kuncogva) Én is bevezetem. Sanyi, ma nem kapsz ebédet, csak ebédígéretet. Négyévente melegítünk rajta.

Sanyi: (legyintve)Joli, ne bolondozz!

Joli: (kuncogva)Nem bolondozom. Családpolitikát gyakorlok.

Robi: (kacagva)Nagyanyus kormánya legalább átlátható. Ha nincs nokedli, megmondja.

Sanyi: (megsértődve) Bezzeg ti mindent jobban tudtok! A migrációt is. A határt meg kellett védeni. Ezt nem lehet elvitatni. Orbán Viktor mondta, ha nincs kerítés, vége az országnak.

Robi: (gondolkodva) Nagyapus, akik jöttek, nem nálunk akartak maradni. Magyarország nekik nem célország volt, hanem rosszul világított átjáró.

Joli: (felpaprikázva) Azért ha valaki nálunk maradna, előbb kérdezze meg, mennyi a nyugdíj és mennyit kell várni csípőprotézisre.

Sanyi: (határozottan) A migráns akkor is migráns!

Robi: (szomorúan)És a nyugatra kivándorolt magyarok? A Vuityék, Muityék, Mándityék, Tádityék fia, lánya? Ők is? Az apám, aki Kitzbühelben vagy Garmisch-Partenkirchenben lapátolja a havat a sáncok tövében?

Sanyi: (bizonytalanul) Az más. Ők dolgozni mentek.

Robi: (határozottan)Pontosan. Ők is a jobb életet keresték. Csak nekik nem építettünk kerítést, legfeljebb búcsúvacsorát adtunk.

(Csend. Joli lassan kever egyet az ételen.)

Joli: (mélázva) A szomszéd Marika unokája is kint van. Azt mondja, hazajönne, ha volna miért. Én ezen többet gondolkodom, mint Brüsszelen. És a fiunk is hazajönne szegény, ha volna mire.

Sanyi: (tempót vált)De legalább béke van. A miniszterelnök úr megmondta: mi nem sodródunk bele a háborúba.

Robi: (legyint) Nagyapus, a béke nem attól lesz, hogy naponta háborúval ijesztgetik az országot. Míg ezen kattog az agyad, nem keresed a Matolcsy-milliárdokat.

Sanyi: (határozottan) A béke útja a magyar út!

Robi: (a plafont nézi)Ez már megint plakát. Próbáld meg saját szavaiddal.

Sanyi: (kivágja) Azt akarom, hogy ne legyen háború!

Robi: (mosollyal) Na. Ez már te vagy. Ezzel lehet beszélni.

(Sanyi meglepődik. Joli is ránéz Robira.)

Robi: Én se akarok háborút, Nagyapus. Senki se akar. Csak azt mondom, hogy a félelmedből mások hatalmat csináltak. Te félsz, ők nyernek. Te aggódsz, ők gazdagodnak. Te a hazát véded a konyhában, ők közben elvisznek mindent a kamrából.

Joli: (felháborodva) Az én kamrámból semmit el nem visznek! Oda még a Sanyi is engedéllyel jár be.

Sanyi: (csöndesen) Azért a gyermekeket megvédik.

Robi: Kitől?

Sanyi: (bizonytalanul)Hát… akiktől kell.

Robi: (csipetnyi dühvel a hangjában)Ez az ügyészség dolga lenne. Miért nem a hiányokkal foglalkoznak? Az ország megy tönkre, csak hiányosságai vannak. Az oktatásból hiányzik a tanár. Az egészségügyből az orvos. Az állami gondozásból a figyelem. Az önkormányzatokból a pénz. A családokból a jövő. Így van, Nagyapus?

Sanyi: (sértődött hangon) Te olyan okos lettél, Robikám, hogy már a nagyapádat is kioktatod?

Robi: Nem oktatlak. Én csak kereslek.

Sanyi: Mit keresel?

Robi: Téged. Csak mindig előbb jön ki belőled a híradó. (Joli elhallgat. Ez most betalált. Sanyi is érzi, de sértve védekezik.)

Sanyi: (halkan) Én nem vagyok hülye.

Robi: (biztatón) Nem is mondtam. Akit megtévesztenek, az nem hülye. Csak bízik valakiben, aki visszaél vele.

Joli: (hangsúllyal) Sanyi, ezt hallgasd meg. Ez nem bántás.

Sanyi: (durcásan) Persze. Most már én vagyok a megtévesztett.

Robi: Nem csak te. Sokan. És pont ez a baj. Mert a megtévesztők mindig fent ülnek, a megtévesztettek meg lent vesznek össze egymással a konyhában.

Joli: Meg a cukrászdában.

Robi: Meg a kocsmában.

Sanyi: Én egész életemben rendes ember voltam. Dolgoztam, könyveltem, eltartottam a családot. Nekem ne mondja senki, hogy nem tudom, mi az ország érdeke.

Robi: Én ezt tisztelem. De pont ezért fáj. Mert akinek volt esze a számokhoz, annak most el akarják venni a jogát a kérdezéshez.

Sanyi: Én kérdezek!

Joli: (határozottan) Sanyi, te nem kérdezel. Te visszamondasz gondolkodás nélkül.

Sanyi: (bosszankodva) Te is ellenem vagy?

Joli: (csitítón) Én melletted vagyok. Már negyvenöt éve. Csak azért szólok, mert már nem hallom a saját hangodat. Hol van az a srác, aki a szalagavatón felkért táncolni? És aki a férjem lett? Akivel a gyereket neveltük? Később az unokát? Te a TV rabja lettél. Már azzal élsz együtt!

(Hosszú csend.)

Robi: (csöndesen) Nagyapus, ez a választás nekem nem pártügy. Nekem ez arról szól, hogy lesz-e itt jövőm.

Sanyi: (röviden) Lesz. Ha nem rontjátok el.

Robi: (visszavág) Mi? Mi rontjuk el? Mi örököljük a mások baklövéseit.

Joli: (eszmélve) Ez nem szép mondat, Robi. De nagyon igaz.

Sanyi: (meggyőződés nélkül) Ne beszélj úgy, mintha én venném el tőletek!

Robi: Nem te veszed el. De ha mindig azoknak hiszel, akik elveszik, akkor már te sem tudsz ártatlan maradni.

(Sanyi levegőt vesz, mondana valami nagyot, de nem talál saját mondatot. A tévéből újra beszűrődik egy hangfoszlány.)

A tévé hangja: …aki Magyarország békéjét akarja, az tudja, hová kell húznia az ikszet…

(Sanyi reflexből a tévé felé fordulna, de Robi ránéz. Sanyi megáll.)

Robi: Ne oda nézz, Nagyapus. Ide.

(Sanyi lassan visszanéz rá.)

Robi: Én nem ellened szavazok, hanem érted is. Csak te ezt most még árulásnak veszed.

(Joli kikapcsolja a tűzhelyet. A konyhában hirtelen nagyobb lesz a csend.)

Joli: (határozottan) Na. Az ebéd kész. A történelem meg várhat öt percet, mert kihűl a leves. Tálalva.

Sanyi: (búsan) Nekem most nincs étvágyam.

Joli: (A “nem ismerek tréfát” hangján) Akkor legalább ülj le. Étvágy nélkül is egy család vagyunk. És Robinak csak mi vagyunk. Az anyját elvitte az a csúnya baleset, az apja csavarog. Szinte mi neveltük fel. Sosem akarna rosszat nekünk.

(Sötét.)

I. felvonás vége —

Sanyi bácsi látomása

(tragikomédia 1 felvonásban és 2 színben)

(Történik Észak-Bácskában 2026.04.13-án, egy valóságos és emlékezetben őrzött kisvárosban. A szereplők fiktívek, a párbeszédek egy elképzelt helyzetet jelenítenek meg. Az elhangzó állítások a szereplők véleményét tükrözik.)

Szereplők
Csillics Sándor: Nagyapus
Csillicsné Jolán: Nagyanyus
Csillics Róbert: unoka, igazoltan távol
Vidákovics István „Vica”: csapos
Gunity Antal „Gujo”: postás

1. szín

(Helyszín: Csillicsék konyhája. Reggel. A rádió halkan szól. Joli pakol, kávét főz.)

Nagyanyus (a rádióra figyel, halkan): Jó reggelt, Sanyi, felébredtél?

Nagyapus (morgósan): Fel, fel. Mi lett a vége? Mondták már? Én elaludtam a Bálna után.

Nagyanyus (nem néz rá, kávét tesz elé): Nem merem mondani. (kis szünet) Féltelek.

Nagyapus (ingerülten): Ne félts te engem! Bírom én. Na, halljam!

Nagyanyus (alig hallhatóan): Kétharmad … a Tiszának.

Nagyapus (megdermed, aztán kitör): Oj, Bože moj! Bože moj! (Keresztet vet) Hogy a fenébe?

Nagyanyus (gyorsan): Sanyi, ne húzd fel magad! Ez csak egy választás…

Nagyapus (remegő kézzel legyint): Tölts egy kupicával! Gyorsan, Joli! (tartja már a kupicát, ledönti és újra kér)

Nagyanyus (csak nézi): Még? Igyál. Talán most kell. (Újra tölt)

Nagyapus (felhajtja azt is): Jézus, Mária… Szent József… Hogy lehet ez?

Nagyanyus (a rádió felé pillant): Nem tudom. Annyi mindent beszélnek. (rövid csend)
Nagyapus (hirtelen): Tudod, milyen nap van ma? Ma lenne anyám 109 éves! Átmegyek a Csitanyicába. Vica, Gujo, ők biztosan tudnak valamit.

Nagyanyus (beletörődve): Menj… de a saját lábadon gyere haza. (kis szünet)

Nagyapus (már az ajtónál): A gyerek hol van? A Robi?

Nagyanyus (csendesen): Elment. Hagyott egy levelet. (Sanyi megáll egy pillanatra) Ha hazajössz, elolvassuk.

Nagyapus (legyint, nem néz vissza): Majd, ráér! (el)

2. szín

(Reggel. A Csitanyica üres. Vica a pultnál törölgeti a poharakat. Gujo egy asztalnál ül, előtte kóla, pohárban rumos kávé. Lapozza a Civil Kurázsi újságot.)
Sanyi (morcosan belép): Szevasztok!

Vica (fel sem néz): Szia Sanyi, gratulálok!

Sanyi (megáll): Ugyan mihez? Kötözködni akarsz? Az egyharmadhoz? (Gujo hümmög, kortyol. Nem néz fel.)
Vica: Az unokádhoz.

Sanyi: Mi van vele? Elutazott. (rövid csend)
Vica (egyenesen): Igen, mert bekerült.

Sanyi: Hova került be?

Vica: A Parlamentbe. (Gujo lapoz, kortyol.)
Sanyi (nem érti): Miről beszélsz?

Vica: Listáról, a harminckettedik helyről. Képviselő lett! (néma csend, Vica tovább töröl. Gujo iszik. Sanyi áll. Nem mozdul, csak a gégéje jár.)
Gujo (félhangosan, maga elé): Minket fog képviselni a kölyök! (Sanyi nem reagál.)
(Vica rágyújt. Az ajtó felé néz, aztán vissza a pultra. Sanyi lassan leül egy székre. Néz maga elé.)

Sanyi: A levél… (forognak a kerekei) Legalább nem megy az apja után. Vica, tölts egy deci sligovicát!

Vica: Tessék. (Sanyi átveszi és nagyot kortyol a pálinkából. Brrrrr. Rázza a fejét.)
Sanyi: Egyik csapás a másik után ezen a szent napon. Megérdemlem. Már 3 hónapja nem voltam misén.

Vica: Szent nap? (Felvonja a szemöldökét és a pultra könyököl.)
Sanyi: Anyám ma lenne százhét, nem … százkilenc! (Ismét nagyot kortyol a pálinkából)

Gujo: A Parlamentbe kerülni azért mégis nagy dolog, Sanyi!
Sanyi: A Parlament… az Parlament… Az nem az ország háza, Gujo. Az egy átalakító. Aki egyszer bekerül, az ott gyorsan politikus lesz. Inkább ment volna az apja után Garmisch-Partenkirchenbe. (megissza a maradék pálinkát) Tölts még egy decit, Vica!

Vica: Sanyi, nem fog megártani?

Sanyi: Csak tölts, ne faggass! (Már kissé erőszakosan, dolgozik benne a szesz) Olyan vagy, mint az asszony! (Vica tölti a pálinkát, Sanyi issza)

Vica: Gujo, te kérsz még valamit?

Gujo: Adj még egy rumos kávét! Hadd koccintsak az ünnepelttel. (Vica kitölti és odaviszi) Na, Sanyikám! Akkor a te egészségedre és az édesanyád nyugodalmára (pár cseppet a padlóra önt), no meg az unokád szerencséjére! Živjeli, brate mili! (koccintásra emeli a poharat)

Sanyi, Vica: Živjeli, brate! (Sanyi vadul iszik, már rendesen „oda van”).

Vica: Sanyi, veled most nem beszélünk a Tisza kétharmadáról. Te több vagy nekünk, mint barát. (Újra emeli csendben a poharat. Iszik a sikerre? Lehet, de csöndben.)

Sanyi (már nehezen forgó nyelvvel): Igen, mi délszlávok ne marjuk egymást. De … de azért ez csak egy megrenyt… egy megnyert csata. Lesz még nezmeti … nemzeti megújulás! A háború még tart! Orbán nem adja fel! (már lógatja a fejét erősen, lötyögtet ki a pálinkából reszkető kézzel)

Vica (aggódva): Sanyi jól vagy?

Sanyi: Jól, jól. (bólogat) Csak furcsán szédülök. Mint mikor övrénybe… örvénybe kerülök a Dunán, csak felfelé húz. A magasba.

Gujo (lassan bólogatva): Biztos azért Sanyi, hogy jobban láss!

Sanyi (révetegen emeli a fejét): Igen, igen, igen! Gujo, Vica! Már látom! LÁTOM!

Vica, Gujo: (egyszerre) Mit, Sanyi, mit látsz?

Sanyi (elrévedő mosollyal néz a végtelenbe): A menetet, IGEN! A MENETET!!!

Vica, Gujo: (egyszerre) Milyen menetet?

Sanyi (szélesen mosolyogva): A BÉKE-DIADAL-MENETET!

Vica, Gujo: (egyszerre) Milyen? Mesélj!

Sanyi: (szélesen mosolyogva) Elöl jön Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc – árpádsávos zebrákon. Mint két modern Sancho Panza!

Gujo: (súgva) Biztosan a Gazsi hozta őket Csádból!

Vica (türelmetlenül rálegyint Gujora): Mondd Sanyi tovább!

Sanyi: Mögötte Tömjén? Nem, Semjén Zsolt és Bayer Zsolt, egymásba karolva, hónuk alatt nemzeti oldalszalonnával! Azután Szájer Jóska egy csatornával! Szijjártó Péter kézen fogva a Lavrovnak maszkírozott Dzsudzsák Balázzsal. Kaleta Gábor pendrive-árus. Tiborcz István udvari szállító. Matolcsy György az alapítványgyáros némi közpénzzel. Borkai Zsolt két “szűz”-lánnyal. Novák Katalin és Balogh Zoltán kézenfogva. Aztán Nagy Feró egy élő csirkével, Pataki Attila egy UFO-val és Gáspár Győző “EVELINT EGY MINISZTÉRIUMBA” táblával. Lázár János és még száz meg ezer és ezer ember. Vonulnak a parlament elé majálisozni! Krisztusom, segíts! A menet végén a minden szálat egy kézben tartó sakálfalvi Rogán Antal és valami gépezet, ami az ő találmánya. Az áll rajta, hogy N.E.R.Nemzeti Egyenlőtlen Részesedés gépezete! Valami homályos átváltoztató kütyü, csak a Rogán tudja, mit csinál. Szerinte minden jobb lesz, ha átengedik a gépen. És a tömeg bevonul a Parlament elé, előre húzzák a gépet és megkezdődik a körtánc. Az őrült forgatagot Demeter Szilárd kultúrpápa vezényli, képesített óvónői határozottsággal, miközben igéző pillantásokat vet L. Simon Lászlóra. Zeng a „Hegyek között, völgyek között, leégett a vonat…”

Gujo (riadtan): Vica, hívd a mentőket Sanyi rosszul van!

Vica (mérgesen): Pszt! Hallgass, most a legérdekesebb!

Sanyi (transzban): Igen, igen, igen! Most kezdődik az átváltoztatás misztériumjáték! Vagy minisztérium? Mindegy!

Elöl jön Orbán, bedobja a VERESÉG táblát és kijön egy GYŐZELEM tábla. Őt Szájer követi egy káprázatos testcsellel és bedobja a csatornáját! És, és, és! Kijön az ALAPTÖRVÉNY! Kaleta a pendrive-okat dobja be és kijön egy finom diplomatatáska. Tiborcz István a feleségét dobja be és kijön pár közvilágítási szerződés. Matolcsy György közpénzt dob be és kijön egy klaszter magántőkealap. Balogh Zoltán Novák Katalint dobja be és kijön egy püspöki palást. Nagy Feró bedobja az élő csirkét és kijön egy Kossuth-díj. Lázár János bedob egy ménesbirtokot és kijön egy Vasút-díj. Pataki Attila beül az UFO-ba és bedobják, de nem jön ki semmi! Micsoda ördöngős gép ez? Jézusom! (Aztán hirtelen elkomorodik. Már nem mosolyog.) De a legrosszabbat még nem mondtam. A gép nem áll le. Nem áll le soha. Ha egyszer elindítják, akkor darál ítéletnapig.

Gujo (rémülten): Vica … most már tényleg hívjunk valakit!

Vica (sápadtan, Sanyit nézi): Jézusom, Sanyi … Ezek majd diadalmenetben visszajönnek és újraindítják azt a kurva gépet.

(Sanyi lassan lecsuklik az asztalra. Elájul. A rádió halkan tovább szól.)

V É G E

[Baltazár György]

Kit képvisel a képviselő?

A képviseleti demokráciáról hajlamosak vagyunk úgy beszélni, mintha a közösség akarata tisztán, egyenesen és veszteség nélkül változna politikai döntéssé. Mintha a választó elmondaná, mit akar, a képviselő pedig ezt szépen beemelné az állam működésébe. A valóság ennél sokkal bonyolultabb. A polgár többnyire nem közvetlenül dönt. Megbíz valakit, aki helyette szavaz, tárgyal, alkut köt, törvényt alkot, és közben belép egy külön világba: a pártok, frakciók, bizottságok, politikai kényszerek és személyes ambíciók világába.

A közösségi érdek ezen az úton könnyen alakot vált. Előbb pártérdekké szűkül, aztán csoportérdekké, végül nem egyszer egyéni érdekké. Mire a választó akarata tényleges döntéssé lesz, gyakran már alig hasonlít arra, amiből elindult. Ez a képviseleti demokrácia egyik legnagyobb belső feszültsége. A polgár csak időnként és közvetve szól bele a döntésekbe, miközben a politikus hivatásszerűen, intézményesen, a közösség pénzéből gyakorolja a ráruházott hatalmat.

Ebből nem az következik, hogy a képviseleti demokrácia rossz találmány. Az következik belőle, hogy önmagában kevés. A választás felhatalmazás, de nem ellenőrzés. Mandátumot ad, de nem helyettesíti a társadalmi jelenlétet. A képviselő nem maradhat magára a mandátumával, mert aki magára marad a hatalommal, azt előbb-utóbb a hatalom kezdi formálni. (M.A. Bakunyin – 1867.) Ezért kell minden képviselő mellé civil közeg: olyan emberek, közösségek, szakmai és helyi körök, amelyek segítik, figyelik, értelmezik, visszajeleznek neki, és ha kell, számon is kérik.

A civil társadalom feladata tehát nem merülhet ki abban, hogy négyévente szavaz, aztán hazamegy. A demokrácia nem urnazáráskor kezd el szünetelni. Éppen akkor kezdődik igazán a nehezebb része. A civileknek jelen kell maradniuk a közpolitikában: nem pártkatonaként, nem díszletként, hanem figyelő, értelmező, javító és korlátozó erőként. Ők lehetnek a képviseleti demokrácia társadalmi fékei és ellensúlyai.

Ehhez személyre szabott társadalmi kontrollra van szükség. Nem elvont, ünnepi mondatokra, hanem élő kapcsolatra. Olyan civil közegre, amely ismeri a képviselő munkáját, követi a döntéseit, tudja, mire szavazott, mire nem szavazott, mikor hallgatott, mikor állt ki, és mikor bújt el a frakciófegyelem mögé. A képviselőt ugyanis végső soron nem a nyilatkozatai minősítik, hanem a döntései. Ezért alapfeltétel, hogy a szavazatai nyilvánosan, név szerint és visszakereshetően megismerhetők legyenek.

A demokrácia nem ott ér véget, hogy valakit megválasztanak. Ott kezdődik igazán, hogy a társadalom ezután sem engedi el a kezét: segíti, ellenőrzi, tükröt tart elé, és szükség esetén számon kéri. Nem ellenségként, hanem felelős partnerként. Mert a jó képviselőnek nem vak bizalomra van szüksége, hanem eleven társadalmi háttérre.

A magyar politikai fejlődés különböző korszakai más-más módon, de hasonló eredménnyel gyengítették ezt a civil jelenlétet. Az államszocializmus nyíltan felszámolta az autonóm társadalmi önszerveződés politikai jelentőségét. A rendszerváltás utáni pártdemokrácia nem épített elég erős részvételi kultúrát; a közakarat közvetítését lényegében a pártok versenyére bízta. A Fidesz korszaka pedig tovább rontotta a helyzetet: a kritikus civil világot nem partnernek, hanem gyanús, idegen vagy leküzdendő ellenerőnek tekintette.

Így lett a magyar társadalom nemcsak politikailag megosztott, hanem civil értelemben lefegyverzett is. Sokan megtanulták, hogy a politika a pártok dolga, a polgár pedig legfeljebb szavazó, néző vagy panaszkodó lehet. A valódi rendszerváltás ezért ma már nem képzelhető el anélkül, hogy a civilek visszatérjenek a közpolitika terébe. Nem elég a hatalmat leváltani. A társadalmat is újra cselekvő szereplővé kell tenni.

A 2026. április 12-i választáson döntő többséget szerző Tisza Pártnak páratlan történelmi lehetőség adatott. Vereséget mért a Fidesz állampárti rendszerére, és a végleges eredmények szerint 141 mandátummal kétharmados többséget szerzett az Országgyűlésben. Ez a győzelem fontos, és az is, hogy mi következik belőle. A kormányváltás önmagában még nem rendszerváltás. Csak lehetőség arra.

A Tisza frakciójába bekerülő képviselők többsége nem a régi politikai osztályból érkezett. Új helyzetben, rendkívüli történelmi felelősséggel kaptak mandátumot. Ezért elsőként nem gyanakvást, hanem segítséget érdemelnek. De nem vak bizalmat. Segítséget, amely közben figyel. Támogatást, amely közben kérdez. Együttműködést, amely közben nem mond le a számonkérés jogáról.

Magyarország is megérdemli, hogy a puszta kormányváltás helyett végre valódi országépítés kezdődjön. Ebben nagy szerepük lehet azoknak a civil közösségeknek, amelyek már a választás előtt is segítették a Tiszát. Különösen fontos a Tisza Szigetek hálózata, amelyet maga a párt is országos közösségi hálózatként mutat be. De a Tiszára szavazó több millió ember természetesen nem azonos a Szigetek tagságával. A győzelem mögött sok olyan civil is ott állt, aki nem tartozott szervesen egyetlen szigethez sem, mégis dolgozott a változásért: kampányolt, szervezett, gondolkodott, írt, beszélgetett, pénzt adott, időt adott, bátorságot adott.

Most az a döntő kérdés, hogy ez a civil energia nem oszlik-e szét a győzelem után. Nem tér-e vissza mindenki a magánéletébe azzal, hogy innentől majd „ők” megoldják. Mert ha így történik, akkor a régi baj új alakban térhet vissza. A képviselet megint magára marad, a politika megint bezáródik, a közösségi akarat megint átcsúszik pártérdekbe, csoportérdekbe, személyes érdekbe. A választás győzelme így könnyen elpárologhat a hatalomgyakorlás hétköznapjainak tüzén.

Ezért az új Tisza-kormány történelmi felelőssége nem merülhet ki az államhatalom átvételében. Fontos a jó kormány, a feladatok és a működés mérnöki tervezése. A társadalmi szintű fékek és ellensúlyok rendszere. De a már megmozdult civil közösségekben is tartani kell a lendületet. Átállítani őket kampány üzemmódról normál működésre. A kormánynak tudatosan segítenie kell a civil szerveződések megerősödését. Nemcsak a már létező közösségeket, például a Tisza Szigeteket, hanem azokat a helyi, szakmai vagy lazább együttműködéseket is, amelyek a képviselők munkáját akarják segíteni és ellenőrizni. Olyan politikai környezetre van szükség, amely a civileket nem zavaró tényezőnek, hanem a közpolitika természetes szereplőinek tekinti.

A kormánynak ezért ösztönöznie kell a képviselőket, hogy keressék és tartsák fenn a kapcsolatot azokkal a civil közösségekkel és segítőkkel, akik társadalmi hátteret, szakmai korrekciót és nyilvános kontrollt adhatnak munkájukhoz. Ez nemcsak a civilek érdeke, hanem a képviselőké is. Aki nem tart kapcsolatot a társadalommal, előbb-utóbb saját politikai közegének fogságába kerül. Aki viszont élő civil háttérre támaszkodik, annak nagyobb esélye van megőrizni azt, amiért eredetileg mandátumot kapott.

Így alakulhat ki az a társadalmi fék- és ellensúlyrendszer, amely minden képviselő mellett segítő, kiegészítő, tükröt tartó és szükség esetén elszámoltató erőként működik. Ha ez nem jön létre, a győzelem könnyen puszta kormányváltás marad. Ha létrejön, akkor kezdődhet el a tényleges rendszerváltás: nemcsak a hatalom szerkezetében, hanem a magyar társadalom politikai működésében is.

És a civilek felelőssége sem elhanyagolható. Az ország érdeke az, hogy a társadalom a választás után ne húzódjon vissza újra a magánéletbe. Ne nézőként figyelje, mi történik vele, hanem szereplőként vegyen részt abban, ami történik. A valódi rendszerváltás nem érkezik meg pusztán felülről. Ahhoz alulról is szerveződés, figyelem, részvétel és számonkérés kell.

A civileknek nemcsak joguk, hanem felelősségük is, hogy újra belépjenek a közéletbe. Nem azért, hogy párttá váljanak. Nem azért, hogy átvegyék a képviselők helyét. Hanem azért, hogy a képviselet valóban képviselet maradjon. Ha ez megtörténik, akkor a mostani győzelem nemcsak hatalomváltás lesz, hanem demokratikus újrakezdés is.

[Resti Kornél]

Franci háza és a gumiember

Mindannyian ismerünk legalább egy ilyen személyt. Nem számít, hogy Franciska vagy Feri. Mintha egy másik valóságban élnének. Amikor körülnéznek, nem azt látják, amit mi, és már nem tudunk beszélgetni velük. Szeretnénk megérteni, mi zajlik az elméjükben és a lelkükben.

A szemléletesség kedvéért úgy gondoljunk Franci elméjére, mint egy házra. Több szoba is van benne, ablakok és ajtók, okosan kialakított közlekedők. Itt élnek együtt a gondolataink, érzelmeink, emlékeink, vágyaink. Az idő képlékeny: múlt és jövő nyúlvanyai belelógnak a jelenbe. A ház központja a nappali. Ide minden lakónak van bejárása, jönnek és mennek, de csak egyvalaki tartózkodik itt állandóan. Ő a Józan Ész, aki mindenkit meghallgat, elsimítja a vitákat, rendet és egyensúlyt teremt a háztartásban. Külsejében Francira hasonlít, csak higgadtabb, kiegyensúlyozottabb, bölcsebb. Számon tartja a múltat és előrevetíti a jövőt, de figyelmét a jelenben tartja. Ügyel arra, hogy a mindennapok forgatagában Franci ne veszítse szem elől a valóságot.

Franci háza része a környezetnek. Többféle csőrendszeren áramlik ki és be az információ: hangok és képek, központi forrásokból és kapcsolati hálózatokon keresztül. Egy részük tudósítás, más részük fikció. A kettő egyre többször keveredik össze az eseményekhez fűzött magyarázatokban. Ám Józan Ész szolgálatban van. Szűr, értelmez, elfogad vagy elutasít. Ügyel arra, hogy Franci házának minden lakójához eljusson a külvilág szava, de arra is, hogy mindenki megértse, mi a való, és mi annak torz mása.

Ám Józan Ész nem mindenható. Nehezen birkózik meg a nagy mennyiségű, fáradhatatlanul ismétlődő torzítások, félrevezetések, hazugságok áradatával. Amikor Franci naponta többször hallja, hogy a gyűlület tulajdonképpen szeretet, a kegyetlenség valójában könyörületesség, a szabad rablás pedig a nemzeti vagyon megmentése, házának északi oldaláról előmerészkednek azok az érzelmek, akikre eddig nem nagyon hallgatott. Amikor Francit emlékeztetik a nemzet történelmi tragédiáira, nehéz sorsára, majd azon nyomban azt is megmutatják, hogy kit kell elutasítani, gyűlülni, kiiktatni, hogy ezentúl jobb legyen. Ilyenkor a harag, elutasítás, bosszúszomj erőre kapnak. Franci most már egy másik világban él, amelyben az a helyes, hogy egyetlen év alatt két háborút kezdeményező hatalom a szövetségesünk és partnerünk a békében, a nemzetközi bíróság vádlottja a vendégünk, és az ötödik éve háborúzó, egymilliónál több saját állampolgárát halálba kergető bukott állam vezetője a főnökünk.

Józan Ész érti, milyen valós tapasztalatok irányítják Franci elméjét. Fájdalma sokszor jogos. A ferdítések ezeken a sebeken tapadnak meg. Amikor Franci a múltban ragad, Józan Ész igyekszik figyelmét a jelenre vagy a jövőre, majd az erkölcsileg helyes ítéletek felé irányítani.Csakhogy a hazugság túlerejével áll szemben, és néha meg kell hátrálnia. Ilyenkor, kezdetben alig észrevehetően, Franci házának nappali szobája összébb zsugorodik egy picit. Végül már olyan szűk, hogy Józan Ész csak úgy fér el benne, ha tagjait perecbe görbíti, majd gombóccá zsugorodik. Józan Ész rádöbben, hogy gumiemberré változott, és most már egy ládában él. De ekkor már késő. Franci elméjének új urai lecsapják a láda fedelét, lakatot tesznek rá, és leviszik a pincébe.

[Baltazár Györgyi]

TANULÓPÉNZ

Mindannyian követünk el hibákat, hozunk rossz döntéseket. Személyek, országok egyaránt. A hibáknak következményei vannak. Megfizetjük értük a tanulópénzt. Nem örülünk neki, hogy le kell pengetnünk. Pedig lehet, hogy mégis nyertünk valamit: tapasztalatot, ami később hasznunkra lehet. Személyekként és a nemzet tagjaiként egyaránt.

A tapasztalat jó tanítómester, de csak ha emlékszünk rá. Vannak történeti tapasztalataink, amelyeket talán még nem felejtettünk el. Például Oroszországgal kapcsolatban. A cári hadsereg 1849-ben leverte a szabadságharcunkat. Ám az akkori orosz katonák nem bántották a civil lakosságot, dolguk végeztével hazamentek. A szovjet hadsereg 1945-ben már ölt, erőszakolt, elhurcolt. Az 1956-os forradalom leverése pedig nemzedékek életére hatott ki. A Szovjetunió megtanította politikai vezetőinket az elnyomás módszereire. Elvette a szabadság és a jövő reményét, cserébe kaptunk megtorlást, cenzúrát és vasfüggönyt. Vajon emlékszünk-e minderre, amikor kormányunk nem Európához, hanem Oroszországhoz köti a jövőnket?

Tanulhatunk mások tapasztalataiból is. Megkérdezhetjük, vajon Ukrajna miért áll ellen már negyedik éve az orosz megszállásnak? Finnország, Lengyelország és a balti államok miért készülnek erőltetett iramban a védekezésre? Vagy nézzünk az Orosz Föderációra. Milyen államfő és kormány az, amely nem tanul, hanem megszakítás nélkül működteti a halál gépezetét az ukrán fronton? A technológia, a ritmus ugyanaz. Mára több mint egymillió fiatal és középkorú férfi veszett oda vagy nyomorodott meg végleg, és nincs jele annak, hogy megállnak. Milyen hadsereg az, amely a civil lakosságot támadja, hogy térdre kényszerítsen egy országot, amely nem hódol be?

A tragédiákból is lehet tanulni. Ukrajna nem bánhat ilyen bőkezűen a polgáraival. Ők tudják, kivel állnak szemben, és mi történik, ha veszítenek. Használniuk kellett az eszüket és a szakértelmüket. A háború minden napján, minden ballépésből tanultak valamit. Forradalmasították a haditechnikát. Szövetségeseket kerestek, és el tudták nekik mondani, mit várhat a világ a mai Oroszországtól. A leginkább elkötelezett szövetségesek határosak Oroszországgal vagy Ukrajnával. Magyarország nincs köztük. A mi kormányunk Oroszországot választotta. Nem teszi fel a kérdést, hogy miért küldenek négy éve oroszokat a húsdarálóba. És mi lehet az az erő, ami még mindig szabadon tartja Ukrajnát? Ugyanez az erő bennünk is megvolt, megvan, és még mindig élhetünk vele. Ukrajna a sorstársunk, akit a magyar kormány elárult, mielőtt még barátok lehettünk volna. Mert ami kormányunk a támadó felet választotta. Bebizonyította, hogy nemzetünk történelmi tapasztalataiból nem tanul. Azt pedig nem engedi, hogy a nemzet emlékezzen arra, amit egyszer már megtanult. Minden kormánycsatorna ontja a ferdítéseket és a hazugságokat. Senki sem kéri tőlünk, hogy „meghaljunk Ukrajnáért”. Az elemi tisztesség azt kéri, hogy úgy segítsünk, ahogy tudunk, vagy legalább ne tegyünk nekik keresztbe. Kormányunk azt gondolja, hogy amiről nem tudunk, az nem létezik. Hogy hamis ellenségkép állításával át tudják írni a józan ész és az erkölcs szabályait. Vajon jól gondolják? Reméljük, nagyot tévednek. Mi nem leszünk orosz gyarmat.

[Baltazár Györgyi]