Tragikomédia három felvonásban
I. felvonás
Csillicsék konyhája
(Vasárnap délelőtt. Csillicsék konyhája. A tűzhelyen ebéd rotyog. Joli néni sürög-forog, főz, közben mindent hall, mindent tud, és mindentől fél, ami Sanyi vércukrát, vérnyomását vagy politikai meggyőződését érinti. Sanyi az asztalnál ül, előtte újság, de inkább a tévé hangjára figyel. Robi a tabletjét nyomkodja. Három ember egy konyhában.)
A tévé hangja: …a miniszterelnök szerint minden magyar családban beszélni kell a választás tétjéről…
Sanyi: (nagy hanggal)Na! Hallottátok? Orbán Viktor is megmondta. Beszélni kell a gyerekekkel a választásról.
Joli: (oda sem nézve)Akkor beszélj, Sanyi. De ne ordíts, mert odaég a pörkölt.
Sanyi: (az unokához fordul) Robikám. Ugye te is jössz nagyapáddal szavazni a Fideszre?
Robi: (bólogat, de nem néz fel)Megyek, Nagyapus. Megyek. De nem a Fideszre fogok szavazni.
Sanyi: (meghökkenve)Hogyhogy? Hát ki a viharra szavazol? Csak nem arra a “nőverőre”?
Robi: (felnéz) Nagyapus, látod, ez gyors volt. Még ki se mondtam semmit, és a tévé már válaszolt is helyetted.
Sanyi (szemöldökét felvonva): Nem a tévé válaszolt. Én válaszoltam.
Joli: (kavar)Sanyi, én ismerem a te hangodat. Ez most félig te voltál, félig a tegnap esti Hajdú riport a bűnbánó Magdolnával.
Sanyi:(száját elhúzva)Joli, ne szellemeskedjél, mert kifut a leves!
Joli: (úgy kever, hogy rázkódik bele)A levesre én vigyázok, te a szádra ügyelj Sanyi.
Robi: (szeretettel néz)Nagyanyus, ez már majdnem elemzés.
Joli: (legyintve)Én csak főzök. De közben hallok és beszélek. És gondolkodom is néha Sanyi!
Sanyi: (most ő legyint Jolira)Orbán Viktor világosan megmondta: aki nem velünk van, az Brüsszellel van.
Robi: (félmosoly)Engem jobban érdekel te mit mondasz, Nagyapus?
Sanyi: (bizonytalanabbul)Én is ezt mondom.
Robi: (homlokát ráncolva)Jó, csak kérdeztem, hogy van-e saját véleményed is. Vagy a TV igazságát hirdeted?
Sanyi: (bosszúsan) Ne gúnyolódj! Én középiskolát végeztem, könyvelő voltam negyvenöt évig. Tudom, mi az, amikor valami stimmel.
Robi: (mosollyal)Pont ezért kérdezem. Te tanítottad nekem, hogy a számlát nem bemondásra fizetjük. Kézbe fogjuk! És megnézzük a dátumot, pecsétet, összeget, aláírást. Most meg bemondásra elhiszed, hogy aki kérdez, az hazaáruló.
Sanyi: (méltatlankodva)Nem bemondásra! Tegnap a tévében is elmondták. Három szakértő elemzésével.
Robi: (legyint)A három szakértőből az egyik mindig ugyanaz, csak másik zakóban.
Joli: (élénken) Ezt én is észrevettem. A múltkor még családvédelmi szakértő volt, tegnap meg külpolitikai. Ha így halad, húsvétra nőgyógyász is lehet.
Sanyi: (mérgesen) Joli!
Joli: (játssza az ártatlant) Mi van? Én csak követem a szakmai előmenetelét. Már írtam is neki mottót: Ahol Huth, ott nincsen hit!
Robi: (szelíden) Nagyapus, az nem érv, hogy „a tévében mondták”. A tévében mosóport is mondanak.
Sanyi: (méltatlankodva) De a miniszterelnök úr nem mosópor!
Joli: (kacag és kavar) Pedig fehérít rendesen. Ami tegnap fekete volt, mára rendszerint hófehér.
Robi: (vidáman)Nagyanyus, ezt feljegyzem.
Sanyi: (morogva) Ti csak viccelődjetek! Közben Brüsszel elveszi a szuverenitásunkat.
Robi: (oktatva) Nagyapus, a szuverenitást nem attól kell félteni, aki pénzt adott évekig. Én attól féltem a szuverenitásomat, aki viszi a pénzemet.
Sanyi: (felemelt orral) A Kossuthon is mondták reggel, hogy Brüsszel háborúba akar sodorni minket.
Robi: (felemeli egyik szemöldökét) És te mitől félsz jobban? Brüsszeltől, vagy attól, hogy egyszer kiderül: tizenhat évig ki vitte el az ország pénzét?
(Csend. Joli megáll a kavarással. Sanyi nem válaszol azonnal.)
Sanyi: (bizonytalanul)A pénz… az más kérdés. Az uniós pénzeket hazahozták.
Robi: (élénken) Hazahozták, igen. Csak nem került belőle hozzánk egy peták se.
Joli: (mérgesen) Te Sanyi mennyit láttál abból? Hozzánk biztos nem került. Még a spájzban se találom.
Sanyi: (váll vonogatva) Azért épült ez-az!
Robi: (lecsapja a magas labdát) Persze. És te pontosan tudod, hogy kinek és hogyan. Hiszen te könyvelted.
Sanyi: (morogva)Te mindig csak a rosszat látod!
Robi: Nem. Én a mérleget nézem. Tartozik: az ország. Követel: a család és a haveri kör.
Joli: (csitítón)Sanyi, ezt érted, ez a te nyelved. Tartozik-követel. Csak most valahogy mindig mi tartozunk, és mindig ők követelnek.
Sanyi: (dörmögve) Jó, jó, de legalább a családokat támogatják. A tévében tegnap is mondták – ez a kormány családbarát.
Robi: (határozottan)A családbarátság nem az, hogy adnak hitelt, aztán az unokád fizeti vissza kamatostul.
Joli: (elgondolkodva) Nekem az a családbarát, aki ebédre átjön, nem az, aki plakátról mosolyog.
Sanyi: (felvillanyozva)A 14. havi nyugdíjat is megígérték!
Robi: (mosolyogva)Nagyapus, mikor kaptad meg először a teljes 13. havit?
Sanyi: (mélázva) Hát… nem olyan régen.
Robi: (bólogat)Látod. Tizenkét évig ígéretért adtad a szavazatod. Most már az ígéret kamatosan jár? Nagyon kell a szavazatod.
Joli: (kuncogva) Én is bevezetem. Sanyi, ma nem kapsz ebédet, csak ebédígéretet. Négyévente melegítünk rajta.
Sanyi: (legyintve)Joli, ne bolondozz!
Joli: (kuncogva)Nem bolondozom. Családpolitikát gyakorlok.
Robi: (kacagva)Nagyanyus kormánya legalább átlátható. Ha nincs nokedli, megmondja.
Sanyi: (megsértődve) Bezzeg ti mindent jobban tudtok! A migrációt is. A határt meg kellett védeni. Ezt nem lehet elvitatni. Orbán Viktor mondta, ha nincs kerítés, vége az országnak.
Robi: (gondolkodva) Nagyapus, akik jöttek, nem nálunk akartak maradni. Magyarország nekik nem célország volt, hanem rosszul világított átjáró.
Joli: (felpaprikázva) Azért ha valaki nálunk maradna, előbb kérdezze meg, mennyi a nyugdíj és mennyit kell várni csípőprotézisre.
Sanyi: (határozottan) A migráns akkor is migráns!
Robi: (szomorúan)És a nyugatra kivándorolt magyarok? A Vuityék, Muityék, Mándityék, Tádityék fia, lánya? Ők is? Az apám, aki Kitzbühelben vagy Garmisch-Partenkirchenben lapátolja a havat a sáncok tövében?
Sanyi: (bizonytalanul) Az más. Ők dolgozni mentek.
Robi: (határozottan)Pontosan. Ők is a jobb életet keresték. Csak nekik nem építettünk kerítést, legfeljebb búcsúvacsorát adtunk.
(Csend. Joli lassan kever egyet az ételen.)
Joli: (mélázva) A szomszéd Marika unokája is kint van. Azt mondja, hazajönne, ha volna miért. Én ezen többet gondolkodom, mint Brüsszelen. És a fiunk is hazajönne szegény, ha volna mire.
Sanyi: (tempót vált)De legalább béke van. A miniszterelnök úr megmondta: mi nem sodródunk bele a háborúba.
Robi: (legyint) Nagyapus, a béke nem attól lesz, hogy naponta háborúval ijesztgetik az országot. Míg ezen kattog az agyad, nem keresed a Matolcsy-milliárdokat.
Sanyi: (határozottan) A béke útja a magyar út!
Robi: (a plafont nézi)Ez már megint plakát. Próbáld meg saját szavaiddal.
Sanyi: (kivágja) Azt akarom, hogy ne legyen háború!
Robi: (mosollyal) Na. Ez már te vagy. Ezzel lehet beszélni.
(Sanyi meglepődik. Joli is ránéz Robira.)
Robi: Én se akarok háborút, Nagyapus. Senki se akar. Csak azt mondom, hogy a félelmedből mások hatalmat csináltak. Te félsz, ők nyernek. Te aggódsz, ők gazdagodnak. Te a hazát véded a konyhában, ők közben elvisznek mindent a kamrából.
Joli: (felháborodva) Az én kamrámból semmit el nem visznek! Oda még a Sanyi is engedéllyel jár be.
Sanyi: (csöndesen) Azért a gyermekeket megvédik.
Robi: Kitől?
Sanyi: (bizonytalanul)Hát… akiktől kell.
Robi: (csipetnyi dühvel a hangjában)Ez az ügyészség dolga lenne. Miért nem a hiányokkal foglalkoznak? Az ország megy tönkre, csak hiányosságai vannak. Az oktatásból hiányzik a tanár. Az egészségügyből az orvos. Az állami gondozásból a figyelem. Az önkormányzatokból a pénz. A családokból a jövő. Így van, Nagyapus?
Sanyi: (sértődött hangon) Te olyan okos lettél, Robikám, hogy már a nagyapádat is kioktatod?
Robi: Nem oktatlak. Én csak kereslek.
Sanyi: Mit keresel?
Robi: Téged. Csak mindig előbb jön ki belőled a híradó. (Joli elhallgat. Ez most betalált. Sanyi is érzi, de sértve védekezik.)
Sanyi: (halkan) Én nem vagyok hülye.
Robi: (biztatón) Nem is mondtam. Akit megtévesztenek, az nem hülye. Csak bízik valakiben, aki visszaél vele.
Joli: (hangsúllyal) Sanyi, ezt hallgasd meg. Ez nem bántás.
Sanyi: (durcásan) Persze. Most már én vagyok a megtévesztett.
Robi: Nem csak te. Sokan. És pont ez a baj. Mert a megtévesztők mindig fent ülnek, a megtévesztettek meg lent vesznek össze egymással a konyhában.
Joli: Meg a cukrászdában.
Robi: Meg a kocsmában.
Sanyi: Én egész életemben rendes ember voltam. Dolgoztam, könyveltem, eltartottam a családot. Nekem ne mondja senki, hogy nem tudom, mi az ország érdeke.
Robi: Én ezt tisztelem. De pont ezért fáj. Mert akinek volt esze a számokhoz, annak most el akarják venni a jogát a kérdezéshez.
Sanyi: Én kérdezek!
Joli: (határozottan) Sanyi, te nem kérdezel. Te visszamondasz gondolkodás nélkül.
Sanyi: (bosszankodva) Te is ellenem vagy?
Joli: (csitítón) Én melletted vagyok. Már negyvenöt éve. Csak azért szólok, mert már nem hallom a saját hangodat. Hol van az a srác, aki a szalagavatón felkért táncolni? És aki a férjem lett? Akivel a gyereket neveltük? Később az unokát? Te a TV rabja lettél. Már azzal élsz együtt!
(Hosszú csend.)
Robi: (csöndesen) Nagyapus, ez a választás nekem nem pártügy. Nekem ez arról szól, hogy lesz-e itt jövőm.
Sanyi: (röviden) Lesz. Ha nem rontjátok el.
Robi: (visszavág) Mi? Mi rontjuk el? Mi örököljük a mások baklövéseit.
Joli: (eszmélve) Ez nem szép mondat, Robi. De nagyon igaz.
Sanyi: (meggyőződés nélkül) Ne beszélj úgy, mintha én venném el tőletek!
Robi: Nem te veszed el. De ha mindig azoknak hiszel, akik elveszik, akkor már te sem tudsz ártatlan maradni.
(Sanyi levegőt vesz, mondana valami nagyot, de nem talál saját mondatot. A tévéből újra beszűrődik egy hangfoszlány.)
A tévé hangja: …aki Magyarország békéjét akarja, az tudja, hová kell húznia az ikszet…
(Sanyi reflexből a tévé felé fordulna, de Robi ránéz. Sanyi megáll.)
Robi: Ne oda nézz, Nagyapus. Ide.
(Sanyi lassan visszanéz rá.)
Robi: Én nem ellened szavazok, hanem érted is. Csak te ezt most még árulásnak veszed.
(Joli kikapcsolja a tűzhelyet. A konyhában hirtelen nagyobb lesz a csend.)
Joli: (határozottan) Na. Az ebéd kész. A történelem meg várhat öt percet, mert kihűl a leves. Tálalva.
Sanyi: (búsan) Nekem most nincs étvágyam.
Joli: (A “nem ismerek tréfát” hangján) Akkor legalább ülj le. Étvágy nélkül is egy család vagyunk. És Robinak csak mi vagyunk. Az anyját elvitte az a csúnya baleset, az apja csavarog. Szinte mi neveltük fel. Sosem akarna rosszat nekünk.
(Sötét.)
— I. felvonás vége —
