Egyéb

(tragikomédia 1 felvonásban és 2 képben)

(Történik Észak-Bácskában napjainkban. A szereplők fiktívek, a párbeszédek egy elképzelt helyzetet jelenítenek meg. Az elhangzó állítások a szereplők véleményét tükrözik.)

Szereplők:

Csillics Sándor: Nagyapus

Csillicsné, Jolán: Nagyanyus

Csillics Róbert: unoka

Marika, Ica, Bözsi, Rózsi : egykori kollégák, nyugdíjas posztósok, 65 év feletti mind

1. szín: Csillicsék konyhája (Vasárnap délelőtt. A tűzhelyen rotyog az étel. Joli főz, Sanyi feszeng. Róbert a tabletjét nyomkodja.)

Sanyi (ül, vakarózik, kerülgeti a dolgot): Jolikám, lelkem. Átugrok ide a Csitóba egy kicsit. Beszélek Mijoval pár szót. Nem láttam két hete.

Joli (nem néz rá, keverget): Eredj, Szaso. De pontban délre gyere haza! (ráemeli a szemét) Mert ha nem, utánad megyek és romba döntöm a Csitanyicát! (folytatja, lendülettel) Tudom én, milyenek vagytok amikor megisztok egy kupica sligovicát. A nagy lelketek kirakjátok az asztalra egymásnak! És aztán isztok még egy kupicával.

Sanyi (legyint, indul): Jól van, jövök délre. Ne károgj!

Joli (az unokájához): Robi elviszel ebéd után a Béke térre?

Róbert (készségesen): Igen Nagyanyus, elviszlek!

2. szín: Belvárosi Cukrászda (A bal kettes asztalnál 4 idősebb asszony ül. Mintha várnának valamire vagy valakire. Egy szék még üres.)

Joli (balról be, lihegve, ruháját igazgatja): Sziasztok lányok. Megjöttem én is. Kicsit késve, bocsánat!

Marika, Ica, Bözsi, Rózsi (egymás szavába vágva): Jaj, dehogy késtél! Most ültünk le! Gyere csak! De jól nézel ki! Mint régen a soron! Ott is te voltál a legcsinosabb!

Joli (leül, legyint): Ugyan már, hagyjátok! Csak egy régi kabát.

Bözsi: Na, mit kérsz?

Marika (már intézkedik): Pincér úr! Ide kérem, ide!

Ica: Nekem egy alvés meg egy dupla. Ja és egy Fanta!

Rózsi: Akkor én isler! Csak kólával! Dupla nélkül!

Bözsi: Én dobost kérek, rég ettem. Duplával és Fantával.

Marika: Nekem is jöhet az alvés! Imádom. Duplával és Fantával.

Joli: Nekem is alvés, meg egy dupla. És egy Jaffát is kérek!

Ica: Jaffa már rég nincs, csak Fanta narancs!

Marika (a pincérnek, számolva): Akkor, négy dupla, három alvés, egy Isler, egy dobos, egy kóla és négy Fanta narancs! Köszönöm szépen!

Marika (érdeklődve): Na meséljetek lányok, történt veletek valami érdekes mostanában?

Bözsi (mélázva): Ebben a korban érdekes? Kizárt!

Joli (felcsigázva): Hát velem igen! Képzeljétek március 15-én ülök a TV előtt és nézem a Békementet! Micsoda menet volt! Jó érzés volt látni, hogy ennyien kiállnak értünk! És elöl menetelt a Bayer Zsolt! Az „aranyszájú”!

Ica (beleszól): Kell a menet! Nekünk ne mondja meg senki mit tegyünk. Mi nem leszünk ukrán gyarmat!

Marika (helyesel): Így van. Mi nem akarunk háborút! Nem engedjük a fiainkat!

Bözsi (kérlelve): Mondd tovább Joli! Van még?

Joli (álmodón): Igen. Ahogy néztem, egy idő után elaludtam a fotelben. És megálmodtam a választást is. Újabb kétharmaddal győztünk! Mi!

Ica, Marika, Bözsi, Rózsi (kórusban): Hurrá! Győzött az igazság! Az a „nőverő” eltakarodhat sírva! Éljen!

Joli: Azt is megálmodtam, hogy összeül az első országgyűlés és szokás szerint elsőnek a saját pénzükről döntöttek. Minden képviselőnek és minden kormánytisztviselőnek megduplázták a javadalmazását a háborús inflációra hivatkozva!

Ica, Marika, Bözsi, Rózsi (kórusban): Megérdemlik! Értünk dolgoznak! Értünk!

Joli: Aztán elfogadták, hogy megadóztatják a nyugdíjakat is! A felvett hiteleket meg kell adni valamiből.

Ica, Marika, Bözsi, Rózsi (kórusban): Na de…na de…jaj!

Joli: Aztán elfogadták, az egészségügy átszervezésére tett indítványt, amely szerint a gyógyszertámogatások megszűnnek. Az állami egészségügyet átterelik a magán egészségügyi intézményekbe. Az egészségügyet teljesen magánosítják! Az állam kiszáll belőle.

Ica, Marika, Bözsi, Rózsi (kórusban): A francba! Meddig fogunk várni a csípőprotézisre? 5 év? És miből fizetünk ki annyi pénzt? Az adózott nyugdíjunkból?

Joli: Állítólag van olyan törvény, hogy a gyermekek kötelesek segíteni a szüleiken, ha módjukban áll.

Ica (mérgesen): Persze a te fiad Garmis-Partenkirchenben pincér! Ő tud segíteni. De az én fiam pedagógus és 3 gyereke van! Mi lesz velem, ha megbetegszem?

Rózsi (nyugtatón): Jaj Ica, ne ríjál már! Makkegészséges vagy, száz évig fogsz élni!

Marika, Bözsi (kórusban): És volt még tovább is az álmod?

Joli (mélázva): Volt. A végén megválasztották a miniszterelnököt örökös kormányzóvá. Minden magyarok urává!

Ica, Marika, Bözsi, Rózsi (kórusban): Nagyszerű! Végre! Azt a drága embert! A legnagyobb magyar!

Ica (mosolyogva): Hiszen ez gyönyörű szép álom volt Joli!

Joli (könnyezve): Nem! Nem! A vége nagyon csúnya volt. Fel is ébredtem rá!

Ica, Marika, Bözsi, Rózsi (kórusban): Hogyan? Mi lehetett ebben ilyen szomorú? Ne csigázz, meséld már! Mondjad!

Joli (bőgve): Az unokám, a Robi! Elment álmomban. Itt hagyott minket. El sem búcsúzott tőlünk. Még a Sanyitól sem. Csak egy levelet írt, benne nagyon csúnya dolgokkal!

Ica, Marika, Bözsi, Rózsi (kórusban): Mi volt a levélben? Mondd már! Mondjad Jolikám, ne ríjál!

Joli (szipogva): Az írta a Robi, azt írta, hogy elvettük tőle a jövőt! Mi?! Sem neki, sem a gyermekeinek nem lesz ebben az országban jövője. Ebben az országban nem kellenek a gondolkodó emberek, csak emberek akik jól szavaznak!

Rózsi (csendben): Ne sírj Jolikám! Visszajön…

Joli (zokogva): Vissza. Ha lesz még hova…

V É G E

[Baltazár György]

Hogyan alakul ki a NER (Nemzeti Együttműködési Rendszer) Orbán Viktor akaratából és a Fidesz közreműködésével? Hogyan válik fokozatosan zárt hatalmi térré – és mi következik ebből?

A továbbiakban nem használjuk a „politika” szót. Mert ami az elmúlt másfél évtizedben zajlott, az már nem vita, nem közpolitika, nem közös ügyek intézése, hanem egy autokratikus hatalmi tér felépülése és stabilizálása.

Ez a hatalmi tér nem pusztán intézményi átalakítások eredménye. Nem csak törvények, alkotmányos változások és közjogi lépések hozták létre. A rendszer tartósságát egy társadalmi beágyazottság biztosítja.

Ennek a beágyazódásnak az egyik kulcseleme a forráselosztás módja volt. Az Európai Unióból érkező támogatások – amelyek eredeti célja a felzárkózás és a kiegyenlítés – egy olyan elosztási mechanizmuson keresztül jutottak el a gazdaság szereplőihez, amely fokozatosan függőségi viszonyokat hozott létre.

A hozzáférés nem vált mindenki számára azonos feltételek mellett elérhetővé. A források elnyerése egyre inkább kapcsolati, lojalitási és együttműködési kérdéssé vált. Így alakult ki egy olyan gazdasági és társadalmi struktúra, amelynek szereplői – vállalkozók, intézmények, helyi szereplők – egzisztenciálisan is érdekeltté váltak a fennálló hatalmi rend fenntartásában.

Ez a folyamat nem egyik napról a másikra ment végbe. Lépésről lépésre épült ki: forrás → hozzáférés → függés → lojalitás.

Ebben az értelemben a NER nem csupán kormányzati rendszerként írható le, hanem hatalmi hálózatként, amely nemcsak irányít, hanem kijelöli a részvétel feltételeit is. Aki együttműködik, az részesül a forrásokból és a lehetőségekből. Aki kívül marad, az fokozatosan kiszorul.

Így válik a közpolitikai tér – észrevétlenül, de következetesen – hatalmi térré. Ez a működés azonban nem maradt következmények nélkül. A rendszer nemcsak integrált, hanem ki is zárt egyeseket. A forráselosztás logikája és a „mi–ők” felosztás együtt fokozatosan kettészakította a társadalmat. Ez a megosztottság nem spontán módon jött létre, hanem a rendszer működéséből, a hatalom mechanizmusaiból következett.

A hatalom tehát kisajátította a közpolitikát és a szavazópolgárok jelentős hányadát kizárta belőle. És ez így ment szépen lassan, folyamatosan. Egy ponton azonban a kizártak száma elérte a kritikus tömeget. Amint összejött a kritikus tömeg, kitermelődött egy vezető, megindult az alulról szerveződők mozgalma, a közpolitika visszafoglalása. A TISZA sikere véleményünk szerint ennek köszönhető.

Vagyis a NER sikeres működésével gyakorlatilag a saját vesztét okozza! Így legyen!

[Resti Kornél]

Idézünk a Civil Kurázsi I. évfolyam 2. számából:

„A modern (mai) közép-európai politikában van egy jól látható fejlődési ív, amelyen a hatalom stílusa halad: a demokratikus pluralizmustól egészen a totális megosztásig, félelemig, és a megsemmisítésig. Az öt szint világosan kirajzolódik: először még sokszólamú vita és kiegyezés működik, majd megjelenik a többségi uralom logikája, aztán a stadion hangulata költözik a politikába. A következő lépcső a harcias, mozgósító nacionalizmus az előző talaján, a legfelső pedig a barát–ellenség logika legkeményebb változata, ahol a politikai küzdelem már fegyveres harccá alakul.

A STADIONPOLITIZÁLÁS JELLEMZŐI ÉS KÉPVISELŐI

A politika ma már nem beszélgetni akar az emberekkel, hanem szurkolót csinál belőlük. Úgy viselkedik, mintha nem országot kellene vezetni, hanem egy örökös meccset megnyerni. A vezetők táborokat építenek, nem közösséget, és aki nem áll be valamelyik oldalra, azt rögtön a másikhoz sorolják. Így lett politika a stadion nyelvéből: „mi” vagyunk, „ők” vannak — közte pedig nincs átjárás. A következőben 3 politikust elemzünk a stadionpolitizálás különböző stílusainak bemutatására.

A három elemzett politikus: Orbán Viktor (Magyarország) 3. szint, George Simion (Románia) 4. szint és végül az 5. szint Arkan, Zeljko Raznatovic (Jugoszlávia – Szerbia).”

A továbbiakban Orbán Viktor dinamikáját fogjuk elemezni.

Azt állítjuk, hogy Orbán Viktor (vagyis az őt képviselő hatalmi rendszer) a 3. szintről a 4. szinte tornázta fel magát.

Tehát a „mi” vagyunk, „ők” vannak politikát erős nacionalista, mozgósító jelszavakkal toldotta meg! Mivel Magyarországon nagyobb tömegű kisebbség csak a roma etnikum – akivel paktumot köthetett a vezetőik révén már régebben – , más nemzetet kellett keresni a szomszédban. Így az ukrán nemzetet választotta. Lássuk be, hogy ez egybeesik Putyin háborús érdekeivel és az EU gyengítésével.

Az elmúlt években Orbán Viktor nem egyszerűen különvéleményt képviselt az EU fórumain, hanem következetesen szétfeszítette az európai egységet Ukrajna ügyében: 2025-ben egymás után több EU-csúcson vétózta meg a közös állásfoglalásokat, miközben korábban pénzügyi támogatásokat és a csatlakozási folyamat előrelépését is blokkolta.

Ezzel párhuzamosan idehaza egy leegyszerűsített, egykérdéses „népakaratot” gyártott Voks2025 néven, ahol a valódi vita helyett félelmekre épített kampány keretezte Ukrajna EU-tagságát.

A politikai kettős játék látványos epizódja lett a 2026. március 5-i pénzszállítmány-ügy, amikor a magyar hatóságok több tízmillió dollárt, eurót és aranyat foglaltak le egy Ukrajnába tartó konvojban.

Azonban nem csak a hatalom csúcsán lévők „ukránoznak”, Lázár János miniszter „úr” Zelenszkíjre alkalmazta Simicska Lajos találmányát. Z1G (O1G mintára). Úgy gondolom, hogy ennek jelentését ma Magyarországon mindenki ismeri.

A „csúcsot” a március 15-i Békemenet molinója képviseli egyszerű üzenetével, hogy „Mi nem leszünk ukrán gyarmat”. Mert a valóság bonyolult, de a jelszó egyszerűen értelmezés. És könnyű érzelmileg azonosulni vele!

Könnyen elképzelhetőnek tartjuk, hogy a választásra érkező, nagy számú orosz “tanácsadók” meg egy merényletet is megszerveznek Orbán Viktor ellen. Persze ukrán színekben! Erről több sajtócikk is beszél. Ha emlékszünk még Trump is vérzett a választásban. Ott is ez volt a módi. Hát csak előre a putyini úton!

A kép így válik teljessé: kifelé vétó, befelé kampány – középen pedig egy tudatosan felépített hatalmi narratíva, amely nem megoldani akarja a helyzetet, hanem irányítani és uralni. A legsötétebb nacionalizmus szításával tömegeket mozgósítani a választásokra.

Ebben valószínű közrejátszik az is, hogy független elemzők szerint a TISZA támogatás léptékekkel nagyobb a mai Magyarországon, mint a Fideszé. Vagyis veszélybe kerülhet a hatalom mögött álló gazdasági struktúra és az arra épülő érdekviszonyok

Az okfejtés alapján fogadjuk el tehát, hogy az orbáni hatalmi rendszer szintet lépett. Már a 4. szinten jár.

Most pedig a jóslatunk következik.

A mintázat alapján nem zárható ki, hogy a következő lépés már a kényszer különböző formáinak megjelenése lesz. Nem feltétlenül látványos módon, hanem a már ismert eszközökkel: jogi keretek átalakításával, szabályok újraírásával, a politikai tér további szűkítésével.

Az ötödik szint nem mindig fegyverekkel kezdődik. Néha törvényekkel.

Azt érezzük, hogy az orbáni hatalmi gépezet nem fog habozni az 5. szint irányába lépni.
Nem zárható ki, hogy ennek részeként kényszerítő eszközök is megjelennek. Vagyis erőszakot fog alkalmazni, ha az április 12-i választások számára kedvezőtlen eredménnyel zárulnak.

Ha olyan mértékben nyer a TISZA párt, ami veszélyezteti a jelenlegi hatalom mögött álló tőke létét. Annak a néhány családnak a vagyonát.

A kérdés nem az, hogy alkalmazhat-e kényszert, hanem az, hogy milyen formában jelenik meg ez a kényszer. Jóslatunk szerint a Fidesz az eddig bevált módszerét használja. A jelenlegi parlamenti 2/3-ára támaszkodva olyan rendeleteket hoz, amely ellehetetleníti a hatalom átvételét/átadását. Tehát soft powert használ céljai megvalósítására. Kérdés, hogyan reagál erre a magyar társadalom nem Fideszes fele? Megkezdődnek-e akkor az utcai demonstrációk országszerte, ahogyan ezt Szerbiában megtette az elégedetlen népakarat?

[Resti Kornél]

1848. március 15-én néhány fiatal értelmiségi – a márciusi ifjak – a Pilvax kávéházban összedugta a fejét, és kimondta azt, amit addig csak kevesen mertek nyíltan kimondani. Petőfi, Jókai, Vasvári és társaik nemcsak egy forradalmat indítottak el, hanem egy eszmét is: a szabad polgárok országának eszméjét. Ezért érezzük törekvéseiket, programjukat és politikai bátorságukat ma is haladónak és időszerűnek. Gondolkodásukat a francia forradalom jelszavai formálták: szabadság, egyenlőség, testvériség. De azt is felismerték, hogy az eszme, a jelszó kevés. Olyan intézményrendszer kell egy ország működéséhez, amely nemcsak hirdeti ezeket az elveket, hanem működésének alapjává teszi és érvényesülésüket megvédi. Így született meg a 12 pont, amely a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméjét politikai programmá formálta.

Számukra e három fogalom nem puszta jelszó volt. Egy új állam és egy új társadalom elvi alapját jelentette. Egy olyan országot képzeltek el, ahol a törvény mindenki fölött áll, ahol a polgárok nem alattvalók, és ahol az állam intézményei a közösséget szolgálják.

178 év alatt sok minden történt Magyarországon. Az ünnep közeledtével feltehetjük a kérdést: hátradőlhetünk-e nyugodtan, mondván, hogy őseink törekvései maradéktalanul megvalósultak? Vagy inkább újra végig kell gondolnunk, mit jelent ma a szabad polgárok országa. Az eredeti 12 pont szellemében ma is megfogalmazhatjuk a mai 12 pontot.

1. Kívánjuk a szabad nyilvánosságot

A szabadság mindig a nyilvánossággal kezdődik. Ha nincs szabad sajtó és nyilvános vita, a polgárok nem tudják, mi történik az országban. A hallgatás és a hazugság a hatalomnak kedvez, a nyilvánosság viszont a közpolitikát erősíti. 2010 után a közmédiát központosították: létrejött az MTVA, amely a Magyar Televíziót, a Magyar Rádiót, a Duna TV-t és az MTI-t egyetlen szervezetbe vonta össze. 2018-ban pedig megalakult a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA), amelyhez egyetlen nap alatt 476 médiaterméket adtak át kormányközeli tulajdonosok. A nyilvánosság tere így egyre szűkebb lett. Ahol nincs valódi sajtószabadság, ott a polgárok sem tudnak szabadon vitázni a köz ügyeiről.

2. Kívánjuk a hatalom elszámoltathatóságát

Aki a közösség nevében dönt, annak számot kell adnia döntéseiről a közösségnek. Az elszámoltatható hatalom erősíti az államot, az ellenőrizetlen hatalom viszont rombolja. Az utóbbi években azonban egyre több kormánydöntés marad a nyilvánosság elől elzárva. 2024-ben még 457 olyan kormányhatározat született, amelynek tartalma nem volt megismerhető, 2025-ben már 546. Ez az összes döntés közel felét jelenti. A legsúlyosabb esetekben a határozatokat 30 évre titkosítják, ami kétszer meghosszabbítható – így akár 90 évig sem tudhatjuk, miről döntöttek a nevünkben.

3. Kívánjuk a törvény előtti valódi egyenlőséget

A törvény akkor igazságos, ha mindenkire ugyanúgy vonatkozik. Ha vannak érinthetetlenek, akkor nincs jogállam. Ha a törvény erősebb a hatalomnál, akkor van. Megteheted te, hogy bemész az ügyészségre, és a nyomozati iratokból egyszerűen kihúzod a rád nézve terhelő részeket? Nyilván nem. Más miért teheti meg?

4. Kívánjuk az igazságos közteherviselést

Egy ország közös terheit nem lehet igazságtalanul elosztani. Ha a közteherviselés arányos, az erősíti a közösséget. Ha nem, az aláássa a társadalmi bizalmat. A közteherviselést sokféleképpen el lehet kerülni: különleges adókedvezményekkel, célzott állami támogatásokkal vagy olyan szabályokkal, amelyek egyes szereplőket mentesítenek a közös terhek alól. Ha a közterhek egyre inkább a polgárok vállára kerülnek, miközben mások kivételezett helyzetbe jutnak, akkor megszűnik az igazságos közteherviselés. Magyarországon az áfa 27%, ami az Európai Unió legmagasabb kulcsa. Ez azt jelenti, hogy a közterhek jelentős részét a mindennapi fogyasztás során a polgárok fizetik meg. Igazságos ez?

5. Kívánjuk az oktatás szabadságát

A tudás szabadsága a jövő záloga. Az iskola nem a hatalom eszköze, hanem a társadalom műhelye. Egy ország jövője azon múlik, hogy képes-e gondolkodó polgárokat nevelni. Ha azonban a gazdaság elsősorban betanított, könnyen pótolható munkaerőre épül, akkor az oktatás szabadsága és színvonala is háttérbe szorul. Márpedig egy ország jövője nem az olcsó munkaerőn, hanem a tudáson múlik.

6. Kívánjuk a civil szerveződések szabad működését

A polgári társadalom az emberi közösségekből születik: egyesületekből, alapítványokból, kezdeményezésekből. Ha ezek szabadok, az ország él és lélegzik. 2024-ben azonban létrejött a Szuverenitásvédelmi Hivatal, amely vizsgálatokat indíthat civil szervezetek és közéleti szereplők ellen külföldi befolyás gyanúja miatt. A hivatal adatokat kérhet állami szervektől és jelentéseket hozhat nyilvánosságra. Ha azonban a civil közösségek folyamatos vizsgálatok és gyanúsítások árnyékában működnek, az könnyen elbizonytalaníthatja a társadalom önszerveződését. Pedig a szabad közösségek nélkül nincs élő polgári társadalom.

7. Kívánjuk az intézmények függetlenségét

Az állami intézményeknek nem a hatalmat, hanem a törvényt kell szolgálniuk. Ha a bíróságok, hatóságok és ellenőrző szervek függetlenek, akkor működik a fékek és ellensúlyok rendszere. Az elmúlt években azonban több kulcsintézmény vezetőit rendkívül hosszú időre választották meg. A legfőbb ügyész mandátuma kilenc évre szól, az Állami Számvevőszék elnökéé tizenkettőre, az Alkotmánybíróság tagjait pedig a parlament választja meg kétharmados többséggel. Ha az ellenőrző intézmények túlságosan közel kerülnek a politikai hatalomhoz, akkor a fékek és ellensúlyok rendszere meggyengül.

8. Kívánjuk a csatlakozást az európai ügyészséghez

A közpénzek védelme közös európai érdek. Az Európai Ügyészség feladata az uniós forrásokkal kapcsolatos csalások és korrupciós ügyek kivizsgálása. Az Európai Unió 27 tagállamából ma már 22 csatlakozott ehhez az intézményhez. Magyarország azonban továbbra sem tagja. Pedig a Transparency International korrupciós rangsora szerint hazánk ma az Európai Unió sereghajtói között van a korrupciós mutatói alapján. A közpénzek átlátható ellenőrzése nem gyengíti, hanem erősíti az ország szuverenitását és a polgárok bizalmát.

9. Kívánjuk a közpénzek átláthatóságát

A közpénz nem a hatalom pénze. A közpénz a polgárok pénze. Ezért a társadalomnak joga van tudni, mire költik. A közérdekű adatokhoz való hozzáférés a nyilvánosság egyik alapfeltétele. Ma azonban egy adatigénylés nyomán akár 45 napot is várni kell, mire választ kapunk. Ha a közpénzek útja nehezen követhető, a közbizalom is megrendül. A közpénzek átláthatósága a polgári állam egyik alapja.

10. Kívánjuk a polgári jogok védelmét

A szabadság nem egyszer megszerzett állapot. A véleményszabadság, a gyülekezés szabadsága és a jogbiztonság a polgári társadalom alapjai. Ezeket a jogokat minden korban újra és újra meg kell védeni. Ha a polgárok nem mondhatják el szabadon a véleményüket, vagy nem gyűlhetnek össze békésen közös ügyeikről beszélni, akkor a közélet kiüresedik, a szabadság megszűnik. A polgári jogok védelme nem az állam kegye, hanem a polgárok veleszületett joga. A szabadság ott kezdődik, ahol a polgárok nem félnek megszólalni — ahol a civil kurázsi alanyi jog.

11. Kívánjuk a független igazságszolgáltatást

A bíróság akkor igazságos, ha független. Ha az igazság a hatalomtól függ, akkor megszűnik igazságnak lenni. A polgárnak tudnia kell, hogy ügye a törvény előtt dől el, nem a politikai hatalom szándéka szerint. Ha a bíróságokba vetett bizalom megrendül, akkor a jogállam alapja rendül meg. A független igazságszolgáltatás a polgári szabadság egyik legfontosabb garanciája.

12. Kívánjuk a választások tisztaságát

A demokrácia ott kezdődik, ahol a hatalom békésen leváltható. A tiszta választás a népszuverenitás alapja. Ha a választások tiszták és átláthatók, a hatalom valóban a néptől ered. Ha nem, a demokrácia csak látszat marad.

2026-ban – képzeletben – a márciusi ifjak talán ezt a tizenkét pontot tartanák fontosnak a magyar társadalom jövője érdekében. 1848-ban egy maroknyi fiatal kimondta, hogy a nemzet nem alattvalók gyűjteménye, hanem polgárok közössége. A pontok alapján a kérdés ma is ugyanaz: élünk-e a polgári bátorsággal? Mert minél több polgár él vele, annál kevesebb hősre van szükség.

[Resti Kornél]

AVAGY A HATALOM STÍLUSVÁLTÁSAI KÖZÉP-EURÓPÁBAN

A modern (mai) közép-európai politikában van egy jól látható fejlődési ív, amelyen a hatalom stílusa halad: a demokratikus pluralizmustól egészen a totális megosztásig, félelemig, és a megsemmisítésig. Az öt szint világosan kirajzolódik: először még sokszólamú vita és kiegyezés működik, majd megjelenik a többségi uralom logikája, aztán a stadion hangulata költözik a politikába. A következő lépcső a harcias, mozgósító nacionalizmus az előző talaján, a legfelső pedig a barát–ellenség logika legkeményebb változata, ahol a politikai küzdelem már fegyveres harccá alakul.

A STADIONPOLITIZÁLÁS JELLEMZŐI ÉS KÉPVISELŐI

A politika ma már nem beszélgetni akar az emberekkel, hanem szurkolót csinál belőlük. Úgy viselkedik, mintha nem országot kellene vezetni, hanem egy örökös meccset megnyerni. A vezetők táborokat építenek, nem közösséget, és aki nem áll be valamelyik oldalra, azt rögtön a másikhoz sorolják. Így lett politika a stadion nyelvéből: „mi” vagyunk, „ők” vannak — közte pedig nincs átjárás. A következőben 3 politikust elemzünk a stadionpolitizás különböző stílusainak bemutatására.

1. Orbán Viktor – Magyarország. Futballmetaforák és meccslogika:

A ’80-as évek végén még a klasszikus liberális vitakultúra szereplője: nyitottság, intézményi reform, európai integráció. A stílus ekkor még „első szint” – vita, szabadság, pluralizmus. 1994 után felismerte, hogy Magyarországon nem a racionális vita, hanem az érzelmi azonosulás a politikai siker kulcsa. Ekkor vált a liberális párt egyre inkább nemzeti-konzervatív erővé. A futball iránti személyes szenvedély, a klublogika, a „mi csapatunk” retorikája fokozatosan átszínezte a politikai beszédmódját.„Hajrá Magyarország! (2010)”, „Hajrá magyarok!”,„Győzni”, „Meccset nyerni”, „Nem engedni”, „Nem hátrálni” – ez a nyelv nem vitát kíván, hanem lojalitást vár el! A 2010 utáni korszakban a politikát szurkolói logikájúvá változtatja: az ország két részre szakadt („mi” és „ők”) Ez a lelátói populizmus, erős érzelmi mozgósítás. Végül a politikai tér permanens „meccsé” válik. A konfliktus nem ciklikus, hanem állandó. A politikai verseny többé nem alternatíva, hanem identitásküzdelem. A stílus ezért stabil és hatékony, mert érzelmi, és nem racionális.

2. George Simion – Románia. Ultrák-ritmusú mozgósítás és nacionalizmus:

A 2000-es évek elején még civil aktivistaként és futball-ultrákhoz kötődő szereplőként jelenik meg.

A moldovai–román egyesülés ügyében felismerte, hogy a stadionok hangulata politikai mozgósító erővé alakítható: tömegvezetés, ritmusadás, zászlólengetés. Ekkor vált a civil nacionalizmus egyre inkább politikai programmá, és megjelent az a stílus, amely nem vitára, hanem zajra és jelenlétre épít.

Az AUR alapítása után a kampányokban tovább erősödött a „táborvezéri” retorika: „Nem adjuk fel!”, „Egyesülés!”, „Ki kell őket tenni!” – mind gyors, ütemes, skandálható jelszavak. Ez a nyelv nem magyarázza a politikát, hanem megjátssza: ritmust ad, hangulatot kelt, érzelmet gerjeszt.

A 2020 utáni időszakban a politizálást folyamatos mozgósítássá változtatja: utcai megmozdulások, minden konfliktus „nemzeti küzdelemmé” emelése, a közélet állandó felhevítése. Ez a harcias, mozgósító nacionalizmus, amely az érzelmekre épít, nem az érvekre.

A konfliktus itt is állandósult. A politikai verseny többé nem programok összevetése, hanem identitásütközés. A stílus azért hatékony, mert közösségi emocionális energiákat mozgat, nem pedig racionális meggyőzést.

3.Arkan (Željko Ražnatović) – Szerbia. Ultrák-törzsi lojalitás, jelszavak és a fegyveres identitás radikalizációja:

A ’80-as években Arkan a Crvena Zvezda ultracsoportjai között mozog. A stadionokban már ekkor dübörögnek azok a rigmusok, amelyek a „mi–ők” világot teremtik:„Zvezda, szeretünk!”, „Csak előre!”. Ez az időszak a „stadion szint”: érzelmi azonosulás, törzsi hűség, barát–ellenség gondolkodás, de még metaforikus formában.

Amikor a stadionlogika politikai eszközzé válik:

A Jugoszlávia széthullását megelőző években a politikai elit ráébred, hogy az ultrák tökéletesen mobilizálhatóak. A stadionokban elhangzó jelszavak lassan politikai tartalommal telítődnek:„Aki szerb, védje a szerbet.”, „Mi vagyunk Szerbia!”. Ez a pont jelzi a „negyedik szint” előterét: a törzsi lojalitás átfordul nemzeti lojalitássá.

Ultrákból paramilitáris vezető:

A ’90-es évek elején Arkan létrehozza a „Tigriseket”, és a jelszavak végleg militarizálódnak: „A hazáért!”, „Védd meg a tiedet!”, „Nincs visszavonulás!”. Ezek már a „ötödik szint” egyértelmű jelzései: a politika nem metaforikus harc többé, hanem fizikai realitás.

A háború alatt a jelszavak végképp elvágják a politikát a civil normalitástól, és a barát–ellenség logika abszolúttá válik: „Mi vagy ők.”,„Tiszta terület!”,„Végig!” / „A végsőkig!”. A stadion ritmusát itt már fegyverek zaja kíséri. Arkan története így lett tankönyvi példája annak, hogy hogyan radikalizálódik a stadionnyelv:

sportlojalitás → nemzeti küldetéstudat → fegyveres mozgósítás → háborús logika.

Meglehet az olvasó kicsit réginek tekinti Arkan történetét, de részletesen bemutatható rajta az a veszélyes út, amelyen George Simion és Orbán Viktor napjainkban járnak!

A CIVIL KURÁZSI kérdései:

• Van-e lehetősége Orbán Viktornak és George Simionnak a következő szintre lépni – és ha igen, mi teremti meg ennek a társadalmi feltételeit?
• Mi dönt: a társadalom józan önvédelme, vagy a táborlogika újabb radikalizálódása?
• És 2026 után melyik erő lesz erősebb: a félelem, vagy a bizalom?

[ Baltazár György – Resti Kornél ]

A CINIKUS, AZ ORSZÁGVESZTŐ

A FIDESZ cinizmus lényegében az a politikai és társadalmi magatartás, amely cinikusan semmibe veszi a közjó fogalmát, az igazságot, valamint az erkölcsi normákat.

Az ilyen szemlélet vezérmotívuma, hogy „a cél szentesíti az eszközt”: a hatalom megtartása és az önérdek minden más értéket felülír. A nemzet, a közösség, a jogállam vagy a kultúra csak díszletként jelenik meg – amennyiben a hatalom szolgálatában áll, felmagasztalják, ha akadályozza a hatalmat, akkor eltiporják.

Ez a cinizmus országvesztő, mert szisztematikusan rombolja a társadalmi bizalmat.

Amikor a vezetés következetesen kettős mércét alkalmaz, hazugságokat terjeszt, vagy a közvagyont zsákmányként kezeli, az állampolgárok elidegenednek a közélettől. A közös normák felbomlása után mindenki a saját túlélésére rendezkedik be: az ügyeskedés, a korrupció és a lojalitás-alapú rendszer válik általánossá.

A FIDESZ cinizmus veszélye különösen ott nagy, ahol a nemzeti hagyományokra hivatkozva álcázza önmagát. A „hazafias” szólamok mögött azonban valójában a hatalom gátlástalan koncentrációja áll. Így a nemzet testét belülről emészti a cinizmus: az oktatásban a történelem meghamisítása, a médiában a valóság elferdítése, a gazdaságban az oligarchikus kisajátítás uralkodik el. A fiatal generációk előtt így nem a példamutató munka és erkölcs képe áll, hanem a gátlástalan érvényesülésé.

Mindez hosszú távon leépíti az ország fejlődési potenciálját. A tehetséges polgárok tömegesen kivándorolnak, a közintézmények üres vázakká silányulnak, és az ország sodródik a periféria felé. A FIDESZ cinizmus tehát nemcsak politikai, hanem civilizációs válság: a közösségi értékek szétmállása, amely végső soron az állam és a nemzet fennmaradását is veszélyezteti.

Hogyan bontható le a FIDESZ cinizmus a társadalomban?

A FIDESZ cinizmus elleni küzdelem nem egyetlen politikai aktus, hanem hosszú, összetett társadalmi folyamat. Mivel ez a szemlélet az értékek kiüresítésére, a közjó semmibevételére és a hatalom cinikus öncélúságára épül, lebontása az ellenkező irányban történhet: értékteremtéssel, közösségi megerősítéssel és átláthatósággal.

Első prioritás a hiteles közbeszéd visszaállítása. Amíg a hazugság, a propaganda és a kettős mérce uralja a közéletet, addig a társadalom cinizmusa csak nő. A tények, az őszinte vita, a független sajtó és az oktatás szabadsága az a talaj, amelyből új bizalom sarjadhat.

Második lépés a közösségi önszerveződés erősítése. A cinizmus individualizmust és önérdeket szül; ezzel szemben a civil közösségek, egyesületek, szakszervezetek, helyi önkormányzatiság erősítése azt üzeni: a közösség ereje fontosabb az uralkodók hatalmánál.

Harmadik prioritás a tisztességes gazdasági viszonyok helyre-állítása. Amíg az oligarchikus kivételezés és a lojalitás alapú rendszer működik, addig a polgárok megtanulják: a szabálytalanság kifizetődő. Ezért szükséges a közbeszerzések átláthatósága, a korrupció következetes büntetése, valamint a társadalmi mobilitás és az esélyegyenlőség erősítése.

Negyedik feladat a jövőképpel való azonosulás felkínálása. A cinizmus belülről emészti az országot, mert elveszi a reményt. Ha világos, pozitív nemzeti célok jelennek meg – oktatás, fenntarthatóság, egészségügy, kultúra fejlesztése –, akkor a polgárok hisznek abban, hogy érdemes együtt cselekedni.

ÖSSZEFOGLALVA:

FIDESZ cinizmus a közjó semmibevételére, a hazugság normalizálására és a lojalitás alapú működésre épül. Lebontása nem egyszeri politikai aktus, hanem hosszú társadalmi folyamat, amely négy pilléren áll.
1. Hiteles közbeszéd: a propaganda és kettős mérce helyett a tények, az őszinte vita, a független sajtó és az oktatás szabadsága teremti újra a bizalmat.
2. Közösségek megerősítése: a cinizmus az elszigeteltségből él. A civilek, az egyesületek, a helyi közösségek és az önkormányzatok megerősödése visszaadja az embereknek a cselekvőképességet.
3. Tisztességes gazdasági működés: az oligarchikus kivételezés helyett átlátható közpénzfelhasználásra, a korrupció következetes büntetésére és valós esélyegyenlőségre van szükség.
4. Közös jövőkép: a cinizmust a remény hiánya táplálja. Ha a társadalom világos célokat lát – minőségi oktatás, fenntarthatóság, működő egészségügy, kulturális fejlődés –, akkor újra hisz abban, hogy érdemes együtt cselekedni.

A FIDESZ cinizmus akkor bomlik le, ha helyette hitelesség, közösség, tisztesség és remény épül – ez a kulturális fordulat teremti meg a társadalmi önbizalmat és a változás lehetőségét.

[ Baltazár György – Resti Kornél ]

Nem tudom pontosan, mikor tanultam meg, mit jelent a civil kurázsi. Az biztos, hogy nem könyvből. Inkább lassan az évek alatt ivódott belém, mint a fertőtlenítő szaga a ruhába. Súlyos betegek között dolgoztam le az életemet. Kórtermekben, folyosókon, hajnalokban és éjszakákban. Ott az ember hamar megtanulja, hogy a nagy szavak keveset számítanak. A kis mozdulatok annál többet.

A civil kurázsi számomra soha nem volt hangos dolog. Nem zászlólengetés, nem jelszó. Inkább az, amikor az ember nem siet el egy ágy mellett. Amikor nem mondja azt, hogy „majd később”. Amikor akkor is megfogja a kezet, ha már nincs mit mondani. A bátorság ott gyakran csak annyi volt, hogy maradtunk a beteggel. Hogy mondta az öreg prof annak idején? „Lásd meg! Halld meg! Tedd meg!” Ennyi lenne a kurázsi lényege? Meglátni és megkülön-böztetni a jót és a rosszat? Meghallani és elválasztani a hamis hangot a tisztától? És megtenni ezek alapján amit a szívem, a lelkem diktál! Nekem ezt jelenti ma is!

Most hatvanhét éves vagyok. Nem dolgozom már kórházban. Helyette van egy kis pultom a bajai piac bejáratánál. Nem állok ki állandóan, csak amikor erőm engedi. Van rajta egy kicsiny újság. A címe: Civil Kurázsi. Néha elviszem Bokodra, Dunafalvára, Hercegszántóra is. Már indulás előtt összerakom a fejemben az újság tartalmához kapcsolódó hívószavakat. „Hatvanpuszta – Szőlő utca!”, „Nem kell annyit dumálni! Itt a Civil Kurázsi!”. Valahogy fel kell hívnom az emberek figyelmét mert napjainkban túl sok a közönyös, érdektelen vagy önző ember, és ez nagy gond!

Sokan kérdezik, miért csinálom. Mit akarok még ebben a korban. Nem könnyű válaszolni. Talán azért, mert egész életemben láttam, micsoda baj történik akkor, amikor az emberek félrenéznek. És azt is, mi történik akkor, amikor nem teszik ezt.

A civil kurázsi, ahogy én értem, nem azt jelenti, hogy az embernek mindig igaza van. Hanem azt, hogy nem hallgat akkor, amikor a hallgatása árthat. A kórházban ez sokszor apróság volt. Egy szó a főorvosnak. Egy kérdés a viziten. Egy papír, amit nem volt szabad eltüntetni. Nem forradalom. Csak emberi tartás.

Ez az újság sem forradalmi. Rövid írások vannak benne. Igaz szavak, ahogy én hívom őket. Nem okoskodók, nem díszesek. Olyanok, mint a beszélgetések a folyosón, amikor már elmentek a látogatók, és csak mi maradtunk egymással.

Ezeket a szavakat hordom most magammal faluról falura.

Amikor kint állok a pultnál, és kiabálok, sokféle ember megáll. Van, aki csak nézi. Van, aki legyint. Van, aki elolvassa, aztán csendben zsebre teszi. Néha valaki megszorítja kezem. Nem mond semmit. Én sem. Ez is civil kurázsi. Nem nagy, de valódi.

Sokan azt hiszik, a bátorság a fiatalok dolga. Pedig én azt látom, hogy inkább tapasztalat kérdése. Az ember idővel megtanulja, mi az, amit már nem lehet lenyelni. Mi az, amit nem lehet tovább magyarázni. És mi az, amit ki kell mondani akkor is, ha remeg a hang.

A civil kurázsi számomra nem harc. Inkább gondoskodás. Ugyanaz, mint amikor az ember rendbe teszi az ágyat egy olyan beteg alatt is, aki már nem kel fel belőle. Nem azért, mert látja. Hanem mert jár neki.

Ezért viszem az újságot. Nem azért, mert azt hiszem, megváltoztatom a világot. Hanem mert nem szeretném csendben végignézni, ahogy eldurvul. Ha csak egy-két ember elgondolkodik az írásokon, már megérte.

A civil kurázsi nem azt jelenti, hogy nem félünk. Azt jelenti, hogy a félelem mellett is emberek maradunk. Én így tanultam meg. Ott bent, az ágyak között.

Most pedig itt kint, a piac kapujában, egy kis pult mögött.

És amíg tudom, csinálom.

[ Baltazár György]